Valaki hasonló problémával?

Gondolkodtam, hogy mentális egészség kategóriába írjam-e, de talán itt jobb helyen van.

Amióta az eszemet tudom, teljesen jóban vagyok a testemmel, viszont a felvilágosításom óta úgy érzem, hogy a világ rosszul működik, s így benne én sem lehetek jól. A felvilágosításomban nem volt semmi durva, tudtam, hogy kistesóm lesz, és tudtam, hogy anya pocijában van, csak az érdekelt, hogy került oda. Édesanyám, hogy megfelelő módon magyarázza el, egy gyerekeknek szóló képeskönyvet hívott segítségül. Tehát nem volt traumatikus élmény, mégis azóta a szexre úgy tekintek, mint szükséges rosszra, ami kell ahhoz, hogy valakinek gyereke lehessen.

Egyszerűen taszít már a szex gondolata is. Mindamellett érzek rá késztetést, és vágyat. Teljesen kettős ez az érzés, egyiket sem tudom leküzdeni/megváltoztatni.

Talán éppen ezért, számomra az együttlétek vagy fájdalmasak (vagy nem is jöhetnek létre, mert nem tudom elengedni az izmaimat), vagy unalmasak, a szó szoros értelmében.

Ha egyedül, vagy a barátommal élek át orgazmust, utána rettenetesen érzem magam, néha sírok is, és nem is igazán értem, hogy miért. Mintha egy világ dőlne össze bennem olyankor.

Nagyon szívesen venném, ha olyasvalaki írna, aki átélt hasonlót, esetleg tudja, hogy mi a megoldás.

Köszönöm, ha elolvastad!