Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Szerintetek mennyi esély van...

Szerintetek mennyi esély van a terhességre?

Figyelt kérdés

Egy hónappal ezelőtt barátommal együtt voltunk és ugyan védekeztünk, de közben kiszakadt. Elvileg nem kerülhetett be semmi, mert alatta csont száraz volt a ... vége. Kicsit tartottunk a dolgoktól, de 3-4 napra rá menetrendszerűen megjött. Utána összevesztünk, nem is kerültünk szexuális kapcsolatba a hónap során egyszer sem.


A mostani ciklusom a szokásos 19. nap helyett a 21.-en érkezett. Általában első nap végig nagyon erős szokott lenni a vérzés, ami tegnap csak pár óra volt. Mivel borzalmasan görcsöltem, bevettem 2 Fortedolt, ami közel egy óra után használt is. Utána nem volt olyan erős a vérzésem, ma pedig a megszokott élénkpiros helyett kicsit rozsdabarnás színe volt és nem volt túl nagy mennyiség. Nemcsak az a pecsételgetős, mert azért volt, de nem annyi, mint általában.


Mielőtt megjött, azelőtt 4 nappal megvolt a szokásos mellfeszülés, ám a tegnap a derékfájás kimaradt.

Nagyon nem jönne most jól egy terhesség, hiszen még tanuló vagyok. Segítségeteket előre is köszönöm.


22/N



2015. máj. 16. 19:57
 1/5 vfrtom ***** válasza:
Azóta már kétszer meg volt , nagyon pici az esély rá.
2015. máj. 16. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Nyugi, nem vagy tehes .
2015. máj. 16. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Nem vagy terhes. Vegyél egy tesztet, hogy megnyugodhass!
2015. máj. 16. 23:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Csak azért félek, mert ma kellene a harmadik napja legyen és ma még semmi nem volt... Mindenképp veszek hétfőn tesztet, eléggé beparáztam.

Vagy szerintetek a stressz is dobott rajta? Az elmúlt két hetem végig gyomorgörcs volt, meg kevés folyadékot is fogyasztok...

2015. máj. 17. 11:42
 5/5 A kérdező kommentje:
A teszt egyértelműen negatív volt. Köszönöm a megnyugtatásokat. :)
2015. máj. 22. 00:50

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!