A színészek valójában sírnak? És ha igen hogy csinálják

Van olyan színész, aki beleéli magát, átéli a szerepet. Ilyen pl. Jensen Ackles, (mint Dean Winchester) vagy Misha Collins (mint Castiel) a Supernatural-ból. Jensen teljesen azonosulni tud Dean karakterével, sokszor ezért is alakítja bámulatosan jól, még akkor is, ha a való életben némileg mégis eltérő a személyisége, de sokat ad hozzá magából.

Misha hasonlóan formálja meg a szerepeit, és itt nemcsak Castiel-re gondolok. Volt ő már megtörtént esetből készült filmben sorozatgyilkos is, és bár nagyon megviselte a forgatás, mivel a személyiségétől teljesen mást kellett hoznia, de ez az alakításán nem látszik.

Aztán vannak olyanok, akiknek kell némi rásegítés: hagyma szagolgatása, különböző szemcseppek, stb. Ilyen színészekről nem tudok példát hozni, de olvasni lehet különféle trükkökről.

Ha valaki átéli a szerepet, akkor igyekeznek egyben, elsőre felvenni, és akkor hiteles is az egész.

Valaki tud, rákoncentrál, beleéli magát a szerepbe. De olyat is olvastam már, hogy pl kedvenc szomorú zeneszámát hallgatta a jelenet előtt.

Mások nem tudnak, ők csak a szomorú arckifejezést tudják eljátszani, és műkönnyet csöpögtetnek a szemükbe.