Mit tegyek, hogy jobban legyek?

24. életévemet töltöm jövőhéten, és bár fiatal vagyok még, de még sem tudom ezt kellőképpen kihasználni. Úgy érzem, hogy csak telnek az évek eseménytelenül. Van egy párom, aki már inkább csak lakótárs, annyira rossz kapcsolatban vagyunk. Semmi szerelem, még csak nem is kommunikálunk egymással, ha mégis akkor veszekedésbe torkollik. Mellesleg az anyja is kikészít sokszor idegileg. Az ok, amiért együtt vagyunk még mindig, az a közös gyerekünk. 3 éves a fiúnk, januártól kezdte az óvodát, de én még mai napig nem találtam munkát, hiába keresgélek minden nap. Szóval reggel viszem a gyereket óvodába, aztán haza jövök és ülök egyedül a négy fal között, majd délután megyek érte és ismét itthon. Barátaim vannak, még az általános iskolás időkből, de mindenki máshol él és dolgoznak, szóval nagyon ritkán találkozunk. Meg hát el is távolodtunk már egymástól, mindenki éli az életét. Ahol én lakok (novemberben költöztünk ide) nem ismerek senkit. A barátkozás nálam majdhogynem kizárt, ugyanis nehezen megy az introvertált személyiségem miatt. Nem vagyok olyan, aki képes bárkivel szóba elegyedni, ha hozzám szólnak általában leblokkolok és összevissza beszélek zavaromban, amivel nagyon kínossá tudom tenni az egészet. Emiatt nem is szeretek egyedül kimozdulni sehová, mert igyekszem elkerülni az ilyen helyzeteket. Ha olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket jól ismerek azokkal másabb a helyzet, de csak is akkor, ha többen vagyunk és nem csak ketten. Nagyobb körben felszabadultabb tudok lenni, merek poénkodni és beszélgetni. A másik az, hogy nem foglalkozok magammal egy kicsit sem. Nem eszek jóformán semmit, folyadékot sem iszok, orvoshoz sem járok, pedig vannak bajaim, amit nem ártana kivizsgáltatnom. A rokonok is szokták mondani, hogy nagyon szarul nézek ki. Sokat változtam 3 év alatt és nagyon nem jó irányba. Nagyon nem érzem így jól magam. Tudom, hogy változtatnom kéne, de nem tudom hogyan. Sokat gondolkoztam azon, hogy anyámhoz költözök a fiammal együtt és új életet kezdek, de nehezen jövünk ki egymással, félek, hogy ott csak rosszabb lenne a helyzet. Meg nem is szívesen bolygatnám fel az életüket azzal, hogy odamegyek a nyakukra egy gyerekkel. A külön költözés jelenleg nem opció, mivel nincs munkám és a fiam is gyakran betegszik le az óvodában, így nem is tudom mikor tudnék munkába állni. Nagyon elkeseredett, boldogtalan és magányos vagyok. Nem tudom mindezeket megbeszélni senkivel, ezért is írtam ki ide.