Ha megtámadnak (akár állat, akár ember), akkor mennyire fontos a pszichológiai hadviselés?

Én is hasonló helyzetbe kerültem, mint a 2. válaszoló. Egyedül játszottam a játszótéren (ami amúgy peremvárosi részen, erdő mellett van, bokrokkal körbevéve), és egyszer csak a semmiből ott termett egy nagy, sárgásvörös kutya. Úgy nézett ki, mint egy dingó, én meg persze (talán 10 éves lehettem) beparáztam rendesen, de nem is tudtam volna elszaladni, az meg rámrontott, és mindenáron le akart teperni. A feje majdnem felért a nyakamig, és tépte a göncöm, így nem tehettem mást, védtem magam, ahogy tudtam, bokszoltam az orrát, pofáját. Végül érthetetlen okból fogta magát, és lelépett. Pár napra rá megint egyedül voltam a téren, épp almákat szedtem guggolva, amikor felbukkant a kutya közvetlenül mellettem. A szívbaj rámjött, lemeredtem, de nem néztem rá, lassan felálltam (ő meg mereven, rezzenéstelenül bámult ugrásra készen), beleharaptam az almába, jó hangosan csámcsogva meg mormogva hozzá. Hogy annak a kutyának valójában mi baja volt, sose derült ki, de megint lelépett, egy hét múlva pedig ismét színre lépett, amikor két négyéves gyerkőccel voltunk kint. A gyerekeket hamar a padra állítottam, mert a kutya rohant felénk, én pedig oldalba dobtam egy kővel, és én is futni kezdtem feléje, ordítva meg hadonászva. 180 fokos fordulattal elinalt, és legközelebb már csak akkor láttam, amikor éppen a gazdája pofozta az udvarban... :( Szóval pszichésen sérülhetett, és rajtam, vézna kislányon akarta kiélni magát, de szerencsésen felülkerekedtem. :) A másik ilyesmi szitu akkor történt, amikor hírlapkézbesítő voltam (a postásokat köztudottan utálják a kutyák). Viszem nagyban az újságot, kerekezek, üvölt az utca összes kutyája, én meg hallom, hogy eszeveszett csaholással rohan utánam egy fekete kutyuli, amolyan "most szédszedlek" fejjel. Leszálltam a bringáról, ránéztem a kutyára, és elkezdtem hívni, hogy "hát sziiiaaaa, gyere ide, okos kutya". Lecövekelt, mint aki sóbálvánnyá vált, és nem hitt a szemének. Aztán csóválni kezdte a farkát, odajött, megszagolt, és szépen visszaslattyogott a portájára. Érdekes volt. :D

én egyszer mikor a suliból sétáltam hazafelé, lehettem vagy 10 éves, az utcán sétált egy hatalmas németjuhász szerű keverék kutya. nagyon megijedtem, jött velem szembe. a túloldalon jött de amikor meglátott átjött velem pont szembe. hangosan és határozott rákiáltottam hogy 'nem mész innen?!' és bevált. elfutott...:)

Régebben rettegtem a kutyáktól, ha akárcsak játszani is oda akart jönni hozzám egy, rögtön elkezdtem síkítozni és szaladni ahogy csak bírtam, naná hogy felmérgesedett és vadul utánam vetette magát. Nem is tudom, hogy úsztam meg mindig. ^^ Mostmár nem félek tőlük, ha ugat vagy vicsorog is rám, észre sem veszem, csak elsétálok mellette, és úgy nem bánt. Szóval nagyon is számít! :)

Hát engem a kutya hazáig üldözött xd xx nem hatott arra semmilyen "szép kiskutya, jó kiskutya"