Megtenné nekem valaki, hogy lefordítaná azt a párbeszédet, ami Susan Boyle és a zsűri közt zajlott?

- Szia! Mi a neved, kedves?

- A nevem Susan Boyle.

- Oké. És Susan, honnan érkeztél?

- Blackburnből, Bathgate-hez van közel, West Lothianban.

- Nagy város?

- Hát, inkább több kis... több kis... falu. Majdcsak eszembe jut.

- És Susan, hány éves vagy?

- 47. És ez még csak az egyik oldalam!

- OK. És mi a nagy álom?

- Profi énekesnő szeretnék lenni.

- És ez eddig miért nem jött be, Susan?

- Eddig nem kaptam esélyt. De remélem, most megváltozik.

- OK. Milyen sikeres szeretnél lenni?

- Elaine Paige!

- Mit fogsz énekelni?

- Az "I dreamed a dream"-t a Nyomorultakból.

- OK. Az nem semmi! ah ah ah! Yeah yeah!

Hello? Hé, gyere vissza!

Maradj! Maradj! Maradj!

Köszönjük szépen, Susan. Peers!

Kétségtelenül ez volt a legnagyobb meglepetés, ami a show három éve alatt engem ért. Amikor ott álltál azzal a szemtelen grimasszal az arcodon, és azt mondtad: "Olyan akarok lenni, mint Elaine Page", mindenki kinevetett. Most bezzeg senki nem nevet. Elképesztő volt. Egy hihetetlen produkció. Fantasztikus! Sokkolt. Ti mit gondoltok? De... Hihetetlen.

Meg vagyok döbbenve, mert tudom, hogy mindenki ellened volt. Őszintén úgy gondolom, hogy mindannyian nagyon cinikusan viselkedtünk, és ez felnyitotta a szemünket. És még annyit szeretnék mondani, hogy megtiszteltetés volt, hogy hallhattam az előadást. Lenyűgöző volt.

Susan, én már akkor tudtam, amikor kijöttél -

Oh, Simon!

… a színpadra, hogy valami különlegeset fogunk hallani. És igazam volt.

(Backstage-ben kb. ezt mondja a srác, hogy: "Jaaaj, micsoda rizsa!")

Susan, te egy kis tigris vagy, ugye?

Hát, nem tudom...

Az vagy. OK, az igazság pillanata. Peers, igen vagy nem?

A legnagyobb igen, amit valaha adtam bárkinek is.

Igen, határozottan igen.

Susan Boyle, felszegett fejjel mehetsz vissza a faluba - ez három igen.