Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Szerintetek elfogadjam az...

Szerintetek elfogadjam az ajánlatot?

Figyelt kérdés
Egyetem mellett melózok, és ami az albérlet meg létfenntartás mellett megmarad, azt mindig félrerakom, aztán, ha úgy gondolom, hogy jól teljesítettem, akkor ebből a tőkéből meg szoktam lepni magam valamivel. Mivel ez a szemeszter várakozásomon felül sikerült, vettem magamnak karácsonyra egy iPhone 3gs-t. Viszont szerencsétlen alig élt meg 2 hetet. Történt ugyanis, hogy haverom nálunk volt. Elkérte nézegetni a telefont, tette mindezt az erkélyen. Mondtam, hogy vigyázzon rá, sok melóm van benne. Amíg bementem kávéért, addig ő a gyorsulásmérővel játszott, minek következtében a masina zuhant 8-10 métert. Mivel pillanatnyilag nem áll valami fényesen anyagilag, nem volna szívem kitaposni belőle a pénzt, szóval adtam neki egy év haladékot, addig azért örülnék, ha összekaparná. Viszont neki is iPhone-ja van, igaz csak 3g. Felajánlotta, hogy odaadja, amíg nem teremti rá elő a pénzt. Szerintetek etikus lenne elfogadni az ajánlatát? Végül is eddig is megvoltam iPhone nélkül, viszont nem véletlenül vettem, és elég sokat is melóztam érte. Ti mit tennétek?
2010. jan. 29. 11:01
 1/3 anonim ***** válasza:
Én talán úgy egyeznék meg vele,hogy amíg megszerzi a pénzt a másikra,addig az övé egy hétig nála lenne,egy hétig nálam.
2010. jan. 29. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Nem értem a kérdést. Most az a léyneg, hogy etikus-e, vagy hogy megvagy-e iPhone nélkül?
2010. jan. 29. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
Szerintem teljesen normális az, hogy ha tönkrevágta a telefonod, akkor addig ad "póttelefon", amíg nem pótolja anyagilag.
2010. jan. 29. 11:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!