Nem, mert a hazug kutyát érik hamarabb utol, mint a sánta, akarom mondani a mozgássérült embert, ha cifrázni szeretném egy kicsit, de szerintem itt a közmondás kissé elveti a sulykot, mert most az tökmindegy, hogy a hazugot utoléri valaki, vagy sem, most mindegy, hogy a kutya sánta e, vagy az ember, mert mi van akkor, ha utolérik?
Na bumm, utolérik, aztán mi lesz? Vagy megelőzik, vagy nem, ballagnak szépen egymás mellett, de ettől a pacák hazudhat még akkorát, mint a csillagos ég, mert ugye egy sántát nem kunszt utolérni, na persze ha az üldözőt is bokán rúgják, hogy fair legyen a játék, akkor már nem is olyan könnyűm de ettől még ugyanúgy elsikkad az igazság, mintha nem is hajkurásznánk szegény lesántult kutyust, mert mindenféle emberi megtévesztésekre szeretnénk fényt deríteni.
A szóképi kapcsolat is csupán látszólagos, mert ha nagyon nekiveselkedik az ember, kapcsolatot mindenhez lehet találni, ha ügyes vagy, például aki erre talál egy összekapcsolódási pontot, hogy mondjuk:
- Aki répatortát reggelizik, ahelyett, hogy meghúzná a derékszíjat, annak néger gyermeke lesz. - na szóval erre már mondhatjuk, hogy okos pacák, aki ezt megmagyarázza, na de ilyen sánta kutyás mondás, az semmi, holott éppen fordítva van az igazság, ami pont a hazugság természetéből adódik, hogy éppen azért hazudnak, mert valami előnyt akarnak szerezni és ha ezt olyan könnyű lenne leleplezni, akkor a kutya sem hazudozna, még akkor sem, ha esetleg be van a lába gipszelve.
Eredeti kérdésem így szólt: Hazug kutyát előbb utolérik-e, mint a sánta embert?
CSAK valakinek NEM tetszett az EREDETI verzió. :)
Többieknek köszönöm, hogy megnevettettek!
A hazug sánta kutyát, ha nindzsa, nem érik utol,
csak ha érik a szőlő, de annak ellenére Pál ma fa;
és mint tudjuk, néma gyereknek anyja se látja a fától az erdőt,
valamint hazug embert hamarabb utolérik, ha sánta;
de nem a részvétel, hanem a fontos!!
A szomszédom úgy dörmög, mint a csiga.
Én pedig nyávogok, mint a medve.
De hát addig jár a korsó a kútra, amíg több fül többet lát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!