Mikor foglaljuk már vissza az elvesztett területeket?

Nem veszett el, csak átalakult.

Régebben olyan borjú bécsi alakja volt, a mostani meg olyan rántott hús sertésből.

Kedves Demszki!

A múltkor felajánlottam, hogy követlek, ha elkiáltod magad, hogy - utánam -

Mostanra meggondoltam magam, mert ennyi huszáros vehemenciának elég kell lennie, amit te tanúsítasz.

Gyürkőzz neki, drukkolok.

Nekem ez a kedvenc versem a témáról.

[link]

Csak egy éjszakára…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk;

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

Gerendatöréskor szálka-keresőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát

S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,

Robbanó golyónak mikor fénye támad

S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

Az uzsoragarast fogukhoz verőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor gránát-vulkán izzó közepén

Ugy forog a férfi, mint a falevél;

S mire földre omlik, ó iszonyú omlás, –

Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A hitetleneket s az üzérkedőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor a pokolnak égő torka tárul,

S vér csurog a földön, vér csurog a fáról

Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben

S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.

Csak egy éjszakára:

Vakitó csillagnak mikor támad fénye,

Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,

Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,

Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,

Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.

Csak egy éjszakára:

Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;

Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;

Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,

Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak

Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!

Hogy esküdne mind-mind,

S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,

Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:

Magyar vérem ellen soha-soha többet!

– – Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

Ezt írta, mikor végül megtapasztalta a háború embertelenségét.

Előtte meg ezt...

Magyar katonák dala

Lángoló vörösben

Lengyel hegyek orma.

Látlak-e még egyszer

Szülőfalum tornya?

Kinyilik-e még rám

Egy kis ablak szárnya?

Meglátom-e magam

Egy szelid szempárba?

Vigye a levelem

Bugó galamb szárnya,

Az én édesemnek

Szép Magyarországba.

Mondja el fenszóval:

Semmi bajom nincsen.

Mondja el halkabban:

Megszakad a szivem.

Mondja el fenszóval:

Erdei haraszton

Édes-csöndes álmát

Fegyverben virrasztom.

Mondja el halkabban:

Járok piros vérben;

Esti harangszókor

Imádkozzon értem.

Viszi már levelem

Búgó galamb szárnya

Hozza is a választ

Kilencednapjára:

Esti harangszókor

Talpig hófehérben

Gyönyörű virágszál

Imádkozik értem.

Járhatok már, pajtás,

Térdig piros vérben:

Az én édes párom

Imádkozik értem.

Vissza is imádkoz

Az ég meghallgatja:

Ha nem karácsonyra,

Virágvasárnapra.

[1914] (Szeptember)

Ilyen az, mikor visszanyal a fagyi.

Amikor Ukrajnában kitört a balhé, a kis militarista neonáci valakik bevonultak milíciásat játszani a harctérre, ahol azt a feladatot kapták, hogy tartsanak meg egy területet, míg egy hadtest előkészül a háttérben.

Ki is mentek játszani a CS-t, majd egyszerre

összepisilték magiukat, mikor becsapódtak az első gránátok, és szaladtak, futottak, amerre láttak.

A hadtest, amely így nem a terv szerint tudott felvonulni, hatalmas veszteségeket kellett elkönyveljen, de egyben a kis hitlertojások is megtanulták a valóságot, és lehet, már nem is videojátékoztak annyit a későbbiekben.