Nyolcadik utas a halál, félrevezettek?
A minap rájöttem, hogy a kedvenc filmem amit gyerekkorom óta szeretek egy átverés. Ugye a cím alapján az alien a nyolcadik utas, mivel a hajón heten vannak. Eddig oké, de ott van a macska is, így meg már eleve félrevezetés a cím mert akkor kilencedik utas a halál lenne.
A sok évnyi hazugság után úgy érzem jogosult lehetek a kártérítésre.
Á, nem, a macska az poggyász, amiért nem jár ki a gyász.
Így még csak az sem, hanem csupán Pogy, de csak egy 'gy' vel.
Vili?
Amúgy meg a történet ismeretében csak számolni kell, mikor az alien a hajóra kerül, az egyik korábbi utas már valójában hulla, csak még nem tudja.
Ekkor nyilván be van számítva valami plusz, mert a nyolc csak úgy jöhet ki és az csak a macska lehet, ám elég tévesen, mint arra korábban rámutattam, mint csomag, nem lehet gyászolat tárgya, bár ha őszintén belegondolok, nekem van olyan tárgyam, amit mások hathatós közreműködésével elvesztettem és annyira fájlalok, hogy azt már gyászolásnak is lehet tekinteni és annyi köze is van a kérdéshez (így válaszom nem idetartozását csak a kifejezett rosszindulatúak tekintik OFFnak), hogy az elkövető személyek könnyen beazonosíthatók akár aliennek is, amely népcsoport hazánkban elterjedtnek mondható.
Ha magyar börtönben játszódna a történet, akkor az lenne a címe, hogy a nyolcadik utas a nemhalál, megfordítva így az arányokat.
Amúgy egész kellemes, megnyugtató volt a film, a magyar TV híradóhoz még csak nyomokban sem hasonlítható, de az nem a világ naív és gyanútlan közönségének való, azt kevesen élnék túl, az abban látható borzalmak csak edzett idegeknek ajánlott, mert azt még a legszadistább fantázia sem képes überolni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!