Úgy érzem nincs kiút (?)

Nem igazán tudom megfogalmazni.

Éveket dolgoztam keményen, vért izzadva, embertelen mennyiségben a vendéglátásban, a célomért, a páromért. Úgy éreztem felépítettem valamit, üzletvezetővé váltam, biztosnak tűnt minden, jó hely volt, sok-sok éves stabilitással.

Rá egy hétre be is zárt a vírus miatt.

Komoly anyagi kötelezettségeim vannak, és nem hitel - beteg szülő és hasonlók. Körülbelül fél év alatt elveszítettem mindent, majd nekiláttam futárként dolgozni, de épp, hogy kijöttem. Nagyon nehezen megspóroltam annyit, hogy el tudjak kezdeni egy programozós tanfolyamot - tudom, autodidakta is lehet tanulni, de arra nem volt energiám.

A második héten tönkrement a laptopom, se megcsináltatni, se újat venni nem maradt pénzem. Az egészségem egyre csak romlott, mert voltak napok amikor nem ettem csak főzött lisztet, a gyomrom is többször kivérzett.

Most vidéken élek, segítek édesanyámnak, amiben csak tudok. Látom, ahogy napról napra betegebb. De, egyszerűen napról napra én is egyre kevesebb vagyok.

Nem vágyom nagy dolgokra, csak, hogy nyugodt szívvel, gondok nélkül csodálhassam a napfelkeltét, a katicákat a fűszálak végén, érezni szeretném azt az eső utáni illatot, de úgy, hogy nem kell állandóan aggódjak a pénz miatt, vagy bármi miatt.

Közben a szerelem is megtalált, és egy ideig úgy nézett ki jól alakul, de messze voltunk, mindkét részről tragédia hátán tragédia, és nem tudtunk egymásnak segíteni.

Nem tudom mit akarok ezzel a kérdéssel elérni. Hihetetlen sok szaron és nehézséget éltem át, és mindig jól jöttem ki a dolgokból, de most úgy érzem, elhagyott az erőm, és már reménykedni a reményben is fájdalmas és fárasztó. Elfáradtam.

Valaki, tudna akármilyen tanácsot adni?

Nem látok kiutat, élni akarok, szeretek élni, szeretek szeretni, de ha ezekre gondolok is csak fájdalmat érzek.

Úgy érzem, vége.

25/F