Olyan lennék, mint egy rosszabb fajta, középkorú férfi? 14/L

14 éves lány vagyok, vicceket olvastam a neten, amikor szembejött egy amolyan férfiak szabályzata a nők felé, ami rádöbbentett, hogy nagyon is azonosulni tudok vele. (Nincsen párkapcsolatom, koromból kifolyólag az édesanyámmal élek, tehát nyilván ő a "nő".)

Pl. hogy magamra alkalmazzak néhány ilyen szabályt:

Sport az tényleg sport, csinálom mert akarom, mert kell és egészséges. Ennyi, nincs tovább.

Sírás=zsarolás (tök komolyan, arra kényszerít, hogy szarul érezzem magam, amikor nem is csináltam semmit)

Nem túl jól veszem a célzásokat, utalgatásokat, egyértelműen meg kell mondani nekem, hogy mi a helyzet.

"Az Igen és Nem tökéletesen megfelelő válaszok szinte minden kérdésre." (Pl. nem kell harminc percig ragozni, hogy hogy készítette a teáját, ha megkérdezem, hogy kér-e inni.)

"Bármi, amit 6 hónapnál régebben mondtam, nem felhasználható vita közben. Igazából minden megjegyzésünk érvényét veszti 7 nap után."

"Ha azt gondolod, hogy kövér vagy, valószínűleg úgy is van. Ne kérdezz engem!" - Ez nálam inkább barátnőkre igaz. Van mérlege és tükre, nem?

"Megkérhettek, hogy csináljunk meg valamit vagy megmondhatjátok, hogy milyen legyen. De azt ne, hogyan. Ha már tudod, hogyan lehet a legjobban megcsinálni, tedd meg magad!" - anya

"Amikor csak lehet, a feltétlen szükséges mondanivalódat a reklámok alatt mondjad el!" - anya, barátnők (Filmet nézünk vagy dumálunk? Nekem nem mindegy.)

"Ha azt kérdezzük, mi baj és azt mondjátok, "semmi", akkor úgy viselkedünk, mintha semmi baj se lenne. Tudjuk, hogy hazudtatok, de nem éri meg a zűrt." - az összes ismerősöm, akivel olyanban vagyok, hogy megkérdezzem, mi a gáz. (Én ha azt mondom, semmi baj, nem akarok róla beszélni/nincsen bajom.)

Ha felteszel egy kérdést, amire nem akarsz választ hallani, akkor olyan választ fogsz kapni, amit nem akarsz hallani. - anya (Hozzáteszem, hogy ha nem az igazat mondanám, az lenne a baj.)

Ehhez jön még az, hogy trehány vagyok, nem szeretem, amikor az íróasztalomon rendet rak valaki, amikor hazaérek az iskolából, csendre és nyugalomra vágyom egy finom ebéddel (mint egy munkamániás állat, aki a feleségén (én az anyámon) kéri számon mindezt, csak én magamnak is megcsinálnám, de úgy, ahogy jónak látom.) Nem bírom elviselni, ha beleszól az édesanyám a tanulási módszereimbe, persze tanácsot adni lehet, de ő már majdnem 40 éve elvégezte a középiskolát és az ötös az ötös, akárhogy is jut hozzá az ember.

EZ ENGEM KOMOLYAN AGGASZT! Nem az, hogy így viselkedem, mert véleményem szerint ez a logikus viselkedés, hanem az, hogy ez nem a kilencedikes lányokra jellemző (legjobb tudomásom szerint), hanem a (kora)középkorú férfiakra.

Szerinted ez baj? Ha igen/nem, miért? Szerinted mi lesz velem így? A későbbiekben képes lesz egyetlen férfi is elviselni, figyelembe véve, hogy milyen vagyok? (Tudom, hogy a férfiak jelentős része nem úgy gondolkodik, mint a lista készítője.)

A lista forrása: [link]

Köszönöm a válaszokat!