Mit tegyek, hogy ne fintorodjon el az arcom, amikor tudomást szerzek a - szerintem - tömegízlés valamely megnyilvánulásáról?

Nagyon nem vagyok jártas ((már)) a sport-, bulvár-, és mainstream nevekben és dolgokban, így nincs fogalmam arról, hogy a felsorolt nevekhez ki, és általa milyen felkapott primitív hivalkodások köttetnek. Az viszont nem teljesen biztos - bár ez számomra nem egyértelmű a leírtakból -, hogy egy celeb, bulvár személy, sztár vagy más felkapott személy (akikért milliók tömegei rajonganak) után kapja a gyerek a nevét.

Abban egyetértek 1-essel, hogy nem művelt - gyengén fogalmazva. És valahol lehet benne olyan is, hogy a műveltség hiányát szeretné ezzel pótolni elismerés miatt (mármint, hogy ő olyannak neveli a gyerekét, mint, amilyen az őáltala tekintélyesnek tartott emberek szemében dicséretes). Az ilyenek egész egyszerűen nem állnak hozzám közel. Ilyenekkel nem ismerkedek, mert ez a fajta - nevezzük úgy, hogy - nem gondolkozás sok területre negatív hatással van. A gondolkozás pedig és az értelem számomra egy igen-igen érzékeny terület.

Szándékosan írtam (kétszer is) az "ilyenek(kel)" szót és nem az "ilyen emberekkel" szavakat, mert bizonyos szempontból az ilyen húsvér embereket nem veszem emberszámba.

Az undornak megvan a maga jelentése. Vannak róla cikkek, ajánlom, hogy olvassatok róla! Megéri!! A fintor az undornak a jele, ami természetes reakció (ebben az esetben) a méltatlan emberekkel szemben.

Attól undorodsz, hogy a gyerekéből ugyanolyan primitív embert faragjon a (még semmihez sem értő; a jó és rossz között különbséget tudni nem tevő) fiából, mint az általa tekintélyesnek tartott (de látásod szerint primitív) rajongók tábora.

Lehet, hogy a buta vagy a primitív jelzők helyett alkalmasabb szavakat tudtok az ilyen húsvér emberekre.

Neked mivel van látásod ebben a témában*, és mivel tudod, hogy a gyerekek rendszerint felnéznek a szüleikre - hiszen az ő légkörükben nőnek fel (az esetek többségében) -, és érzed, hogy milyen nagy is a szülő(k) felelőssége ezen a téren, ezért (tudat alatt vagy tudatosan) helyesen kikövetkezteted, hogy milyen butákká fogják - nem nevelni, hanem (tudattalanul** is) - formálni a gyereküket. A gyerek pedig nem tud semmit se tenni ellene, mert az alapvető információt (azaz a a kritikát) ebben a témában nem közlik felé, és (kellő mennyiségű) ismerete még nincsen, így tehát ki van szolgáltatva a szüleinek. Hogyan is közölnék a szülők a kritikát, mikor nem hallgatnak kritikákat és önkritikát sem gyakorolnak? Rendszerint olyan emberekkel veszik magukat körbe, akik nem alkalmaznak önkritikát. Akkor tehát honnan is, ki által is jutna el a kritika hozzájuk?

*ha szavakba nem is öntötted, de van egy úgymond intelligens érzésed efelől

**és ez talán egyfajta tudatos tudatlanság

Számodra tehát nyilvánvaló, hogy milyen primitívek a felkapott hivalkodások, ezért tartod felháborítónak és ezért undorodsz tőlük, ami 100%-osan helytálló reakció!

Ez ellen mondjuk azt tudod tenni - mert ugye a tudatosságod az idővel nem csökken, hanem növekszik -, hogy azokkal, akik ilyen primitív módon rajonganak valakiért, egész egyszerűen nem lépsz közeli kapcsolatba velük. Ez nehéz lehet, tudom. Nem mindenki érzékeli, hogy egy ilyen primitív tett vagy gondolkozás milyen hatással van az általános egészséges gondolkozásra.

Tanulom, hogy mit jelent, hogy "Ne avatkozz mások dolgába!".

Egyszer egy buszon utaztam Budapesten, és egy anya a körülbelül 4-5 éves fiának beszélt a kéményseprők szerencse dolgáról. Mármint arról, hogy újévkor a kéményseprők seprűjéből, ha kihúzol egy szálat, akkor szerencséd lesz / megtörténik az, amire akkor gondolsz. Akkor én megszólaltam a tömött buszon (mindenki tisztán hallhatta, mert nem sok zavaró hang volt, a busz ugyanis állt és nem is forgalmas helyen volt), hogy ez nem így van, és kifejtettem. Elképesztő volt az anya reakciója!!!!! Volt akkoriban (2016 és 2019 között) egy reklám, amiben egy ember befogja mindkét fülét a kezeivel és azt mondja, hogy "háp-háp-háp-háp-háp-háp" (vagy pedig "pá-pá-pá-pá-pá-pá-pá" - már nem tudom, hogy melyiket) - hogy ne hallja meg, amit mondanak neki. Az anya reakciója 100%-ban ez volt. Fizikailag is befogta a füleit! A végállomáson még annyit mondtam neki - ugyanis ők is ott szálltak le -, hogy felelőssége van szülőként afelől, hogy mit tanít a gyerekének. Lehet, hogy azt is mondtam - bár már halványan emlékszem rá -, hogy Isten számon kéri egy napon, hogy mit tanított a gyerekének. - Ugyanis keresztyén vagyok. Az anya azt válaszolta, hogy "Hagggyoon máááár!" és megint elkezdte, hogy háp-háp-háp-háp-háp-háp" vagy "pá-pá-pá-pá-pá-pá-pá", bár a készülődés miatt ekkor már nem fogta be a fülét.

Hamar beláttam, hogy nem kellett volna ezt tennem, mivel semmi kapcsolatom nem volt az anyjával, de a gyerekével se. Ha jól emlékszem, még aznap elbeszéltem a történteket egy nálam mind korban, mind értelemben előrébb járó embenek, és ő világított rá arra, hogy miért nem kellett volna megszólaljak.

Teljesen idegenek voltak a szememben, de mégis úgy éreztem, hogy nem tudom tűrni, hogy ilyen tévelygést tanít a gyerekének.

Az anya reakciója pontosan ugyanaz a primitív reakció volt, mint amit leírtál, de ez tudatosabb.

Egyszerűen el kell fogadni, hogy sokak tévelygésekkel és primitív dolgokkal tömik a gyermekeik agyát (és a mesékből és a filmekből is azokat kapják). Hiszen ott tudsz-e lenni minden szülőnél, minden gyereknél, és minden helyzetnél éjjel és nappal? Fizikailag képtelenség. Nálad se volt melletted senki, hanem amikor növögettél felfele, akkor világosodtak meg dolgok, hogy ez se, meg az se, meg amaz se állja meg a helyét.

Ha "barát" vagy ismerős az a szülő, akkor összeszedném a gondolataimat a témáról (ami most részlegesen megtörtént) és finoman közelítenék vele. Először megmutatnám azt, hogy milyen primitív dolog is ez. Azóta pedig, miután már el-elfogadja, hogy valóban primitív, tehát Utána arra világítanék rá, hogy szülőként milyen óriási felelőssége van annak, hogy a fiából vagy a lányából milyen embert farag.

Én személy szerint undorodom a népszerű focitól és focistáktól, mert tele van igen erős undorító gőg-, és büszke megnyilvánulásokkal. Magát a focit szeretem, de a büszke megnyilvánulások, meg amik ott folynak... Emlékszem egy rövid videóra: Az ellenfél a földön volt és belekapaszkodott annak a focistának a ruhájába, akinél a labda volt, hogy ezáltal lassítsa, akadályozza őt. Az a focista pedig, akinél a labda volt, futott és húzta a ruhájába kapaszkodó ellenfelet a füvőn. A bíró pedig nem fújta le, hanem ment tovább a játék, mintha semmi sem történt volna. Legalábbis a 10-15 mp-es jelenetben nem fújta le. Utána nem tudom, hogy lefújta-e, de nem egy ilyet hallottam, hogy az ehhez hasonlókat nem fújják le. Talán ez volt az a pont, amikor rendkívül meggyűlöltem és megundorodtam a top-top focitól. Ez a jelenet rendesen kicsapta nálam a biztosítékot.

Én egyébként a pingpong-ot szeretem. Ott nincs ilyenfajta konfrontáció, de sokszor van büszke megnyilvánulás pontszerzéskor és meccs végén nyerés esetében, de talán nem olyan mértékű, mint a milliárdok által nézett focistáknál. Persze, vannak kedvenc játékosaim, de, ha egy nem szimpatikus játékos nyer ellenük, akkor azt elfogadom.

(Egyébként komplett meccseket nem nézek, csak válogatást (mint például: good table tennis shots compilation). A 90 perces focimeccs végignézésének nem látom, hogy mi értelme van - a szurkolást leszámítva (ami nálam nem létező dolog) -, sokszor ugyanis unalmas és történésmentes. Élőben a pályán más a helyzet, de képernyőn nekem semmilyen izgalmat nem ad.)