Miért marom el magam mellől a barátaimat?

Hello 16 éves fiú vagyok, és az a problémám hogy egyre inkább azt veszem észre, hogy a barátságaim közé én állok..

Tavaly kezdtem el a gimnáziumot, és hát mit ne mondjak minden percét utálom.. Az összes osztálytársam gyökér, a tanárok velem szívóznak és így gondolom értitek miért utálom... Értem én hogy rossz korszakba születtem, mert nem vagyok ez a piálós-bulizós típus sőt mondhatnám hogy kimondottan ellene vagyok, dehát ugye ez most a menő és egyéb, mindenki ilyen, és ezzel dicsekedik és ez engem irritál úgyhogy nem is nagyon próbálok meg velük barátkozni mert feleslegesnek érzem. Egyetlen szerencsém, hogy az általánosból pár emberrel nagyon jó kapcsolatba kerültem mondjuk öttel, és abból ketten bekeveredtek a rosszba, és ők is ilyenek lettek. Hát én ezt nem néztem jó szemmel többször szóltam hogy a barátságunkba kerülhet, de nem hallgattak, és én úgydöntöttem hogy egy darabig neszólj szám, nem fáj fejem státuszba lépek, mert mikor felemeltem a hangom egy kicsit jobban, és elmondtam az egyiküknek hogy mit gondolok, a többiek is magukra vették, de már nem tudom meddig bírom ki hogy ne szóljak egy szót se, viszont félek hogy akkor egyedül maradok, hiszen az új osztályban sem találtam barátokra...

Bennem van a hiba? Mit tegyek..Ha szólok elveszítem őket, ha nem, akkor megmaradnak, de nem tudom meddig bírom ahogy pusztítják önmagukat, és lehet hogy a végén én leszek az, aki otthagyja őket... Tanácstalan vagyok, és ez a mindennapjaimra is teljesen kihat, egésznap levert vagyok, nehezen alszom, szüleimmel sem úgy viselkedek ahogy szoktam, és sajnos sokszor megbántom őket ami miatt megint bűntudatom van és túl sokat gondolkodok ezen, és emiatt csak még rosszabbul érzem magam...