Tényleg rózsaszín szemüvegen keresztül látom az életet?

valamilyen másik beszélgetésből ragadsz ki dolgokat, aztán megpróbálod úgy formálni, hogy igaznak látszódjon az állításod.

ennek így semmi értelme.

de aki hisz a tündérmesékben meg hogy csak rajta múlik a sorsa, az tényleg naiv ember. ráadásul egyáltalán nem az tesz jobb emberré hogy mire csodálkozol rá, és egyáltalán nem is kisajátítható a naiv emberek számára a rácsodálkozás.

tudom, hogy divat az optimizmus, de hidd el, a tündérmeséket is írja valaki, mégis meg tudja azt különböztetni a valóságtól. és az "optimisták" általában csak olyan emberek, akik azt hiszik megpróbáltatásokat kaptak az élettől, és sikerrel állták azokat, pedig valójában csak könnyű sorsot kaptak.

a szenvedés és a csalódás általában óvatosabbá teszi az embert, és kevésbé válik önteltté, és a valódi megpróbáltatások által megismeri a saját korlátait is, tehát valós képet kap önmagáról és a világról.

persze lehet olyan videókat linkelgetni ahol végtagnélküli ember biztatgat másokat, stb, de lássuk be, aki a hátrányai mellé segítséget is kap, annak kevesebb oka van a szomorú valóság belátására. az igazi megpróbáltatáson átesett emberek, pl akiknek családtagjait gyilkos ölte meg, vagy aki 20 éven keresztül teljes elutasításban élte le az életét, vagy egy háborúból hazatért katona, gettóben élő 7 éves, az nem fog hinni a tündérmesékben, mert megtapasztalja a valóságot.

egy szegény sivatagi országban élő gyerek számára nincs sorsirányítás, hanem nagyon valószínű jövő: éhenhal, vagy betegségben hal meg, ha csak nem egy gazdagabb ország adományokkal segíti meg.

a börtönben és a háborúban sincs optimizmus, senkit nem érdekel, hogy embert öltél, vagy csak kenyeret akartál lopni az éhező gyerekeidnek, mert nincs munkalehetőség az országban, és egy megszálló sereget sem fogsz szép szavakkal rávenni arra, hogy ugyan már, ne a te aranybányád/olajmeződ akarja megszerezni.

tény, hogy vannak megkeseredett emberek, akik képtelenek elviselni a megpróbáltatások súlyát, de átesni a ló túloldalára szinté nem jó dolog szerintem.

"A nehézségek pedig tanítanak és erősítenek. "

belédlőhetek párszor, hogy megerősödj? de kiegyezek egy haláltáborban is, vagy kolerával.

"Akik nyomorultul érzik magukat, az sem mindig az ő hibájuk, mert az ember tettei, és a szerencsefaktor együttesen határozzák meg, hogy milyen az életed."

pontosan erről van szó. és pontosan azért nem látják az "optimisták", mert ők szerencsésebbek, jobbak a tapasztalataik, és azt hiszik, az ő érdemük, amit tettek az életben, mert önteltek.

nem ismerik a korlátaikat, vagy gyengék ahhoz, hogy beismerjék, vannak ilyenek.

nagyon sok embertől hallottam már, hogy bármi lehetséges, ha igazán akarod, de rejtélyes okból egyik sem akart örökké élni. vannak olyanok, akik "nem akarnak igazán munkát találni", vagy párt, vagy "nem akarnak" gazdagságod, egészséget, sikert...

önámítás és önteltség.

"A mai fiatalságból azért nem sokan szembesülnek ekkora terhekkel, mint amiket leírtál. "

nem tudom pontosan mire gondolsz, de szerintem ma már elég sok fiatal rendelkezik több tapasztalattal az életről, mint a saját szülei.

mondjuk ott kezdődik az egész, hogy nincsenek barátai, nincs jövője, nem is tudja mit tanuljon, nem is fog megélni rendesen, nem fog boldog párkapcsolatban élni, és 80% hogy ez így marad időskorára, mint ahogy sok felnőttel is megesett.

nem tudom, milyen háttérrel rendelkezel, de a mai fiataloknak nagyon gyér a szociális életük, a szüleik nem foglalkoznak velük, állandó elvárások az iskolában, és igazi szórakozásuk nincs is, sőt, van akinek már 16 évesem muszáj dolgozni is mellette. lehet, hogy már évek óta magányosak, és senki sem ad nekik szeretetet vagy törődést, ráadásul tele vannak olyan kérdésekkel, ami a felnőttek számára tabu, sőt, van hogy folyamatosan demotiválják már a szülők is a gyereket. nem csoda hát, ha pl 16-18 évesen depressziósak vagy öngyilkosok lesznek, mert nincs semmi öröm az életükben, és képtelenek megváltozatni a helyzetüket (az lényegtelen, hogy érzelmi, vagy más okból).

pontosan ez a baj, hogy mindenki lenézi őket, hogy "nem tudsz te még semmit, csak nekem lehet igazam", holott a gyerek gyakran tapasztaltabb és értelmesebb mint a szülei.

nem az a lényeg, hogy te mit képzelsz a sikerekről, hanem, hogy kinek milyen a helyzete.

a példában felhozott pártalálás nem CSAK a szerencse kérdése, de erősen attól függ. ugyanígy sok kapott dologtól függ az anyagi,családi, érzelmi helyzetek.

szép naiv ideológia a sorsalkotás elve, de a valóságban vannak az embernek korlátai, és csak bizonyos részben tud hatni saját életére.

"nincs értelme a folyamatos kesergésnek."

mint ahogyan folyamatos örömnek sincs "értelme".

de ennek ugye nem sok köze van az értelemhez. ezeket úgy hívják, hogy érzelmek, ezek biokémiai folyamatok, amik egy élőlény működését befolyásolják.

"A negatív gondolatok nem visznek előre, sőt, csak tovább süllyesztenek a sötétségben."

mi az, hogy negatív? negatív eseményt realizálni tilos? ezért előre visz, ha álomvilágban élsz? nem visz előre, ha beismerem, hogy gyenge vagyok és lusta, és tenni kell ellene? az viszelőre, ha elhitetem magammal, hogy minden rendben van, és túl fogom élni, ha kiugrok a 10.ről?

"és még rosszul is érzed magad tőlük. "

szerintem ez a kulcsmondat. félsz a rossz érzésektől.

" Viszont nekem is ugyanannyi lehetőségem volt, mint másoknak a környezetemből, tehát a sikereimet, eredményeimet igenis magamnak könyvelem el, még akkor is, ha ez önzőség szerinted."

tehát ugyanannyi lehetősége van egy csonkacsaládban felnőtt gyereknek, akinél anyu takarítónő, mint egy olyannak, akinek apuci építészmérnök, anyuci banki igazgató. ugyanolyan lehetősége van egy down kóros gyereknek a tanulásra, mint egy egészségesnek, ugyanolyan egy lelkileg instabilnak, mint egy magabiztosnak, és csak rajtad múlik, hogy mi lesz belőled, akkor is, ha csúnyának születtél, és akkor is, ha bombázónak...

ráadásul nem önzőt mondtam, hanem önteltet. pontosan ez az önteltség, amikor azt hiszed, minden az életben, amit tettél, a te érdemed, és nem játszott közre a szerencse/adottságok/sors abban, mi hogy alakult az életedben.

nem véletlenül léteznek adományozó intézetek, ők tudják és elismerik, hogy vannak rosszabb sorsú, gyengébb emberek, akiknek támogatásra van szükség ugyanahhoz az eredményhez, ami másnak megadatott. és amíg valakit henyéléssel betolnak egy igazgatói pozícióba, míg mások vért izzadva évtizedekig küzdenek azért (és egyesek így sem kapják meg), addig ne beszéljünk esélyegyenlőségről és önérdemről.

"Úgy értem, hogy ugyanannyi lehetőségem volt, mint másnak, hogy átlagos körülmények között nőttem fel,"

senki sem átlagosnak születik, hanem meghatározott körülmények között, amik mind apró részletekben eltérnek és befolyásolják a jövőjét.

"A párkapcsolat és baráti viszonyok pedig nem a szerencsétől, hanem a személyiségtől függ. "

igen, és mitől függ a személyiség? :) ezt is te döntötted el az átlagos helyzeteddel?

"Az írásodból ítélve te is csak egy kis szeretetre vágysz. :) "

nem, én azt akarom, hogy utáljanak. :) minden normális ember ezt akarja, hogy utálják és szenvedjen.

"Biztosan te is tudod, hogy a negatív képzetek gátat szabnak a teljesítménynek és akár meg is betegthetik az embert."

meg az is, ha nem vagyunk szinkronban a valósággal.

""szerencsétlen vagyok, nem vagyok rá képes, nem tudok változtatni az életemen", akkor nagy valószínűséggel így is lesz. "

és mi a helyzet azon gyerekek millióival, akik szépeket álmodnak a világról, mégis megkeseredett emberekké válnak, mert nincs mit enniük, nincs kivel beszélgetniük, betegek, boldogtalanok?

milyen gondolatok vonzzák be a tüdőrákot, az aidset, a háborút, az éhezést?

"Nincs olyan, hogy egy ember boldog életre vagy szenvedésre van ítélve, igenis tudunk tenni a sorsunkért."

ezt magyarázd el az etióp, kongói, ugandai gyerekeknek, ők úgy látszik nem hisznek magukban... ők csak mosolyogva akarnak pancsikolni a koszos folyóban, látszik is rajtuk, milyen pesszimisták: [link]

ezért pl kongóban a világon a második legmagasabb a csecsemőhalandóság, az emberek 67%a tud írni-olvasni, ezért van 2250 km műút a 2millió négyzetkilomáéteres országban, ami gátolja az emberi és nyeresanyagszállítást, stb...

bizonyára a dinoszauruszok is tudtak volna tenni valamit a meteorbecsapódás ellen, ami a földi élet túlnyomó többségét kiirtotta, csak nem hittek magukban.

minden lény más képességekkel rendelkezik, szerintem jobb, ha elfogadod, és büszkeség helyett inkább azzal foglalkozol, hogy megadd azoknak a lehetőséget, akik "nem hisznek magukban".

csak a valóság felét elismerni még kevés. aki erős ember, az szembe mer nézni a valósággal.