Miért van az, hogy ha van egy olyan ember, akivel mindenki ki¤¤szik, akkor utána csodálkoznak rajta, hogy életunt, megkeseredett és kiállhatatlan lesz? Az ilyenekkel mi történik?

Elmondom a sztorimat: ismeritek az Apádra Ütök c. filmet? Nekem keserű szórakozás végignézni (amúgy zseniálisnak tartom), mert a főszereplő egy az egyben én vagyok. Pont ugyanezeket a kínos helyzeteket éltem meg (durvábban, nagyobb számban), amikor nyilvánosan, mindenki előtt megalázó helyzetbe kerülök, és valahogy senkit nem érdekel. Pl. az a röpladás jelenet félelmetes volt, annyi ilyenben volt már részem, hogy meg se tudom számolni (bénázás, mindenki röhög, zavarba jövés, még több bénázás, leordítják a fejedet, a többi csapattárs röhög, kapkodás, baleset-okozás). Amikor próbálsz jópofizni, beilleszkedni, hasonlítani, de látszik, hogy béna vagy és ezt mindenki megjegyzi.

Én vagyok az a gyerek, aki a tornasorban mindig a legkisebb volt, akit általánosban a vagánykodó, erős, lób*szó, korán szőrösödő tanárnak beszóló f*szszopó buzeránsok nem bírtak békén hagyni. Középsuliban igyekeztem mindenkinek megfelelni, hogy ne történjen ez még egyszer meg, úgyhogy jól elkönyveltek kis "csicskának", én meg nézhettem egész középsuliban, ahogy a dagadt izomtöltelék szarzsákok meg az önsajnáltató álmodozó melankolikus gitáros majmok viszik ágyba a lányokat, akiknek bevallottan "érzékeny fiú kell". Érzékeny, ja. De azért ha túl érzékeny, akkor már lúzer.

Na mindegy, aztán a "kapja be mindenki hangulat"-ba kerültem, mikor láttam, hogy megy ez (bármibe kezdek, pancsernek néznek), úgyhogy nem is nagyon jártam el sehova, bezárkóztam és a szobám magányában átkoztam a világot.

Ennek köszönhetően a társasági érzékem nulla, rendszeresen csinálok tök idióta dolgokat, amik miatt mindenhonnan kinéznek, mert nem tudom, hogy kell viselkedni, jópofának lenni, lazának lenni, olyan tökéletesnek lenni, mint korunk alfahímjei és -nőstényei, ugyebár. Az evolúció persze remekül működik, mint tudjuk, az olyanok, mint én, akiket minden érdekel és csak OKTV-eredményeket és nyelvvizsgákat tudnak felmutatni, azok nem elég menők a csajoknak, mert nem bírnak olyan hősies mutatványokat végrehajtani, mint 8 sör után az asztal alá hugyozás és házibulikban idegen csajok leszopatása.

Mérges, szánalomra méltó, besavanyodott pattogós kis pukkancs vagyok? Jaja! Ez vagyok én, ezt szeretem, és természetesen kizárólag a magam szórakozásáért csinálom. Nehogy azt higgye valaki, hogy én élni is akarok, vagy ilyesmi. Vagy azt, hogy esetleg -ne adj' isten!- ironizálok és k¤rvára elegem van abból, hogy így alakult az életem! Nem, kérem, engem csak utálni lehet és kell.

Nnna szóval! Az, aki volt elég erős és bátor, hogy végigolvassa ezt a csodálatosan felemelő és épületes irományt, válaszolhat a tulajdonképpeni kérdésre:

1. Ismertek ilyen embereket?

2. Mi lett (/lesz) velük?

Várom a válaszokat! Szeretem az életet, dögöljön meg, akinek kiegyensúlyozott szerelmi és/vagy szexuális élete van és BÚÉK!