Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Tudom, hogy fiatal vagyok...

Tudom, hogy fiatal vagyok még, és hogy semmiről nem késtem le, de hogyan engedjem el ezt a dolgot?

Figyelt kérdés

Szóval, elég önbizalom hiányos vagyok, mivel régebben szörnyen kövér voltam, és nagyon sokáig csúfoltak ezzel, aztán egy betegség miatt lefogytam 5 kilót és utána még további ötöt. Szóval most már egész tűrhetően nézek ki, de még mindig van bajom azzal, ahogy kinézek. És sajnos most egy ideiglenes csontbetegség miatt nem tudok elmenni sportolni sem, de még a séta is fájdalmat okoz. Arra azért próbálok odafigyelni, hogy mit eszek. És szellemileg is próbálom magam minél jobban fejleszteni, főleg a nyelvek érdekelnek és az éneklés.

Alapvetően vannak céljaim, de a szerelem terén nincs túl sok tapasztalatom. Eddig úgy komolyabban három fiú tetszett, kettő elutasított, és az harmadiknál már nem is mertem kezdeményezni. Annyira örülnék, hogyha valaki szeretne engem, és én is Őt. Már a legtöbb lány osztálytársamnak volt vagy van barátja, és olyan rossz érzés hallgatni, mikor mondják, hogy mit csináltak együtt, meg hogy már lassan egy éve együtt vannak, én olyankor meg sem szólalok, mert még életemben nem volt barátom, és tudom, hogy azért tennem is kéne, de nem tudom mit. Nem vagyok az a bulizós típus, akinek nagy az ismeretségi köre, és ez jóval meg is nehezíti azt, hogy bárkivel is együtt lehetnék. Egyébként nem rágódok ezen állandóan, szóval azért még nem tartok ott, hogy ez a dolog foglalja le minden gondolatomat, mert sok mindent szeretek csinálni, de amikor eszembe jut, akkor olyan rossz érzés fog el. És nem tudom mit csináljak.

15/L


2014. jún. 19. 23:48
 1/5 anonim ***** válasza:
Szia! Merre fele laksz? Én szívesen ismerkednék/találkoznék veled :) 19 fiú vagyok
2014. jún. 19. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Nagyon kedves vagy, de sajnos túl idős is hozzám, és nem itt szeretnék ismerkedni.
2014. jún. 20. 00:03
 3/5 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy közhely, de meg fogod találni egyszer az igazit! :) Ne irigykedj az osztálytársaidra, mert van pasijuk... lehet, hogy neked sokkal igazabb szerelemben lesz részed pár évvel később.
2014. jún. 26. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim válasza:

'Nem hiszek a véletlen találkozásokban. A világ törvénye olyan, hogy ami egyszer elkezdődött, azt be is kell fejezni. Nem valami nagy öröm ez. Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben... két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor megértek e találkozásra.'

Tudom hogy vannak akik nem hisznek a sorsban, de hidd el, lehet még tényleg nincs itt az ideje, vagy valami más dolog vár rád, és így kell lennie. Ne félj, nem maradsz egyedül, és írtad hogy önbizalomhiányos vagy, hogy volt egy betegséged. És hogy most lefogytál 10 kilót. Figyelj, minden lány/nő gyönyörű! És figyeljen mindenki aki ezt olvassa! Gyönyörűek vagytok! Felesleges magadat vagy magatokat másokhoz hasonlítani, összemérni, mert mindenki a maga módján szép. Ráadásul valakit a belső értékei varázsolnak tényleg gyönyörűvé. Gondolj csak bele, ha például van egy srác, aki helyes, jó teste van, de sík hülye, vagy bunkó, az már elvesztette a varázsát.

Fiatal vagy még, előtted az egész élet, tényleg nem késtél még le semmiről!

És a betegségedhez pedig jobbulást!

2014. jún. 27. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:
Ne foglalkozz vele. Én is így voltam, nem utasítottak vissza, de nem mertem kezdeményezni. Az első kapcsolatba se szabad emiatt beleugrani, élni az első lehetőséggel. Csak olyannal gyere össze, aki kellően értékel és megérdemel. Azért mert van rajtad egy kis felesleg, ne szontyolodj el. Sok fiatal lányból, aki korán kezdi, sok érzelmileg sérült felnőtt lesz. Nekem se volt könnyű, aztán elkezdtem formásodni. Jöttek a rossz döntések, mert örültem, hogy észrevesznek. Később megismerkedtem a párommal, aki visszagondolva pont jókor jött, de addig szerencsétlennek éreztem magam. Most sokan irigykednek rám, nem miattam, a párom miatt. 15 évesen az a fontos, hogy legyen. Aztán mikor már benne vagy, rájössz, hogy az sem mindegy, hogy milyen. Jól érzed-e magad vele, tudsz-e rá számítani. Sokan irigylik az enyémet. Van, hogy felébredek mellette és nem értem mivel érdemeltem ki egy ilyen embert. :) Te is leszel majd így. Győzd kivárni.
2014. júl. 1. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!