Miért nem tudok nyugton ülni és sodródni egy kicsit az árral?

30 éves kétgyerekes anyuka vagyok. Idén elkezdtem tanulni egy keresztféléves tanfolyamon. az első fél év gyorsan eltelt, hatalmas lendülettel álltam neki, kitűnő lett a félévi bizonyítványom amire rettentő büszke is vagyok. A fiam szeptemberben kezdi az ovit. Valahogy nem találom a helyem. úgy érzem hogy el kellene mennem dolgozni mert itthon becsavarodok, de nem találok olyan munkát ami a két gyerek és a tanulás mellett is végezhető. Gondoltam lekötöm magam és megváltztatom a külsőm, leadok 10 kg-t. De mivel ez is sínen van, nem foglalkozom ennél többet vele. Tornázok itthon midnen nap, diétázok és enyni. Nem jelent ez sem kihívást, mennek a kilók szépen lefelé. A párommal valahogy az egész kapcsolatunk lapos. Nincs kedvem összebújni vele pedig ő igényelné. Nem találom a helyem és nem tudom mit kezdjek magammal, főleg mikor ilyen rossz idő van. Úgy érzem lassan begolyózok itthon. Néha azt érzem hogy olyan vagyok mint a filmekben a nagy szingli nők, hogy egyedül is képes lennék megállni a helyem, de van egy párom aki visszahúz. Nincs szabadságom ,de közben azért a lelkem mélyén félek hogy mi lenne ha egyedül kellene helyt állnom. Nincs szabad akaratom, mert mindig mindent meg kell beszélni a párommal. Tudom én ba--am el hogy hagytam hogy a fejemre nőjjön. Az kellene hogy valamiben megtaláljam magam. Ami sajnos a tanulmányaimból következő szakma lenne, de amíg elvégzem az még két év, mit fogok kezdeni magammal addig? mit kellene csinálnom még addig? Valahogy le kéne nyugodnom hogy had teljen el ez az idő, de most hogy nyári szünet van, ráadásul nincs is strandolós jó idő, hogy legalább a gyerekekkel csavaroghatnánk, így borzasztó halál minden egyes nap. ők is unatkoznak, és én is. Nyaralni is fogunk menni de majd csak következő hónapban, azt is már annyira átterveztem meg szerveztem hogy szinte minden meg van már, csak mennénk már... miért vagyok ilyen? Tombol bennem az energia és nem tudom hova levezetni. Persze a páromhoz nincs semmi energiám vagy inkább kedvem. Sajnálom mert rajta látszik hogy rossz hogy nem olyan minden mint régen, de nem megy nem tudom már úgy szeretni. Ha belegondolok hogy elválnánk, igazából azt érezném hogy felszabadultam. De utána ott maradna egy nagy adag lelkiismeretfurdalás, hogy "csupán"azért váltunk el mert én már nem szeretem őt úgy mint régen, és igazából semmi nem olyan mint régen. Megettek minket a szürke uncsi hétköznapok.