Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Emeljek magam köré falakat?

Emeljek magam köré falakat?

Figyelt kérdés
Tömören: Végre lett egy barátnőm, nagyon boldog voltam, de csak problémáink voltak, úgyhogy szétmentünk, majd közel egy évig depressziós voltam, aztán elmentem szórakozgatni haverokkal, amik szinte sose jöttek ki jól, és már alapvetően félek elmenni bárhova, mert már úgy gondolom, hogy úgyis rossz lesz. Nagyon magányos voltam, és akartam egy barátnőt, de igazából arra jöttem rá, hogy talán nem is akarok, és csak problémák jönnének belőle. Szóval tehát szórakozásból, barátnőkből, és esetleg barátokból is csak a problémák származnak, akkor minek foglalkozzak ezekkel a dolgokkal?
2014. okt. 12. 18:14
 1/3 anonim válasza:
Ha falakat emelsz magad köré akkor csak depressziós leszel. Aztán jön a beègès ,vagy hogy egyre kevésbé tudod majd magad kifejezni és a többit ne is mondjam. Ami fontos hogy először szeresd saját magad mert ha ez hiányzik akkor soha nem tudsz Boldog lenni és mást boldoggá tenni. Egyenlőre ne barátnőt keress. Hanem keresd meg saját magad és bár nem írtad hogy miért volt katasztrófa ha kimozdultàl mégis arra van szükséged ha nem szeretnél egyedül depressziós lenni. Nem muszáj discoba menni vagy inni mint egy hülye. Keresd meg a hobbidat ha nincs még érezd jól magad és akkor fog ràdtalàlni akire vársz. Ami lehet hogy ugyanúgy fájdalmas szakítás lesz a vége de az azt jelenti hogy nem ő az igazi. FÉL a fejjel. A falakról pedig mondj le és ÉREZD JÓL MAGAD :-)
2014. okt. 13. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Szia!


Egyetértek az előttem szólóval. Természetesen a szórakozásból, barátnőkből és a barátokból sem csak a problémák származnak, csak most egyszerűen torzult az, ahogy ezekre tekintesz.


Most belecsöppentél egy gödörbe (vagy benne voltál, csak a jó helyzet miatt annak az illúziója volt fent, hogy nem vagy benne) és ebből meg kell próbálnod magadtól, magad miatt kimászni.

Rá kell jönnöd, hogy ebből a gödörből vagy senki sem fog kihúzni, mert vagy nem tudják hogyan, vagy nem érdekli őket a te megmentésed, vagy te sem igazán akarod, hogy úgy toljanak ki belőle. De ha még valaki meg is teszi, akkor is gondolj bele nem előnyösebb e, ha sikerül (ismétlem magamat) magadtól, magad miatt kimásznod (mások legfeljebb asszisztálnak)? Így ha bármi miatt visszazuhansz, akkor tudni fogod legalább részben a kiutat és ismerni fogod a küzdeni akarás érzését.


A depresszió ellen pedig tényleg jót tesz az, ha kimozdulsz. Nem feltétlenül kell, hogy ez egy buli legyen, lehet bármi más is. Ahogy írta az előttem szóló, egy hobbi is, amid van, vagy amit most fogsz találni magadnak. :)

2014. okt. 14. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Ember vagy. Ahol ketten, vagy hárman vannak, ottan már konfliktus is kialakul.

Íratkozz be egy konfliktus kezelő tanfolyamra, hogy könnyebben vedd az akadályokat.

Másrészt az nem baj, ha egy ideig nem bulizol. De találd meg a módját, hogy emberek között legyél.

2014. okt. 15. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!