Milyen kamerát, illetve objektívet vegyek?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Már hosszú évek óta érdekel a fotózás, a telefonommal mindig is élveztem képeket készíteni, próbálok saját ötleteket belevinni, érdekesen megörökíteni az adott témát stb. Egyszóval érdekel ez az egész, és komolyabban is szeretnék belevágni.

Ehhez azonban szükségem lesz egy kamerára ugyebár, valamint objektívre. Ebben szeretném a segítségeteket kérni.

Semmi háttértudásom nincs az eszközöket illetően, tényleg SEMMI, és a hatalmas kínálat bősége sem könnyíti meg a választást.

Amit tudok, hogy DSLR kamerát szeretnék vásárolni, és elsősorban az étel - és tárgyfotózás, valamint a macro, esetleg portréfotózás érdekel. Tehát olyan gépre lenne szükségem, amivel többek között szépen elmosódott hátteret tudnék varázsolni.

Vagy ez már az objektíven (is) múlik? Tudom, nagyon nagy butaság ez az szempont, hiszen valószínűleg minden kamerával elérhető a bokeh effekt, de tényleg teljesen új vagyok ebben a világban.


Illetve lenne mégegy szempont, ami annyira nevetséges, hogy megkérdezni is kellemetlen, de videókat minden kamerával /fényképezőgéppel/ lehet rögzíteni? Mint írtam, az ételfotózás lenne elsődleges célom, ami mellé szeretnék rövid kis videókat készíteni, szintén jó minőségben, elmosódott háttérrel.


Az összeg, amit erre szánok, nincs kőbe vésve, 200.000 Ft-ig gondoltam költeni rá, de szóba jöhet akármi. Esetleg érdemes lenne egy használt eszközt vásárolni első gépnek?


Előre is köszönöm, és bocsánat a szörnyen buta kérdésekért, de inkább felteszem őket, minthogy meglepetés érjen.


Linkelek pár képet, videót, amik szerintem jól sikerültek, és amilyen minőséget én is kitűztem célul.


[link]


[link]


https://www.youtube.com/watch?v=tJlzIJaokVY


(Tisztában vagyok vele, hogy egy jó kamera önmagában nem elég ehhez, tudás és gyakorlat is szükséges, ezen is dolgozom!)



2020. febr. 1. 14:55
 1/3 anonim ***** válasza:
100%

Nézz körül a MILC-ek között is. Itt nagyon jó, részletes teszteket olvashatsz.

[link]

2020. febr. 1. 15:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Te nem DSLR-t keresel, hanem MILC-et. Mindkét típus cserélhető objektíves. A nagy különbség, hogy a DSLR-ben tükrös szerkezet van, ami lehetővé teszi, hogy a keresőbe belenézve lásd az érzékelődre (majd) vetülő képet. A MILC-ekben ez a szerkezet hiányzik, a képet digitális kijelzőn látod a géped hátulján. A MILC neked azért ajánlható, mert:

- a videó kevésbé nyírja a géped (DSLR-nél tükörfelcsapással működik), tud jobb lenni az autofókusza és tud nagyobb felbontást produkálni

- a "szépen elmosódott háttér" objektívfüggő is. A MILC-eknek tipikusan jó a 3. fél által gyártott objektívek támogatása.

- mivel a témád nem fut el, nem egy belépő szintű gép digitális keresőjének a késése sem okoz gondot (de 200K-ból nem belépő szintet keresel)


"tudás és gyakorlat is szükséges, ezen is dolgozom!" - helyes :) Nem akarlak nagyon elkeseríteni, de ezekhez pont kell még egy csomó más is: világítás, állványok, tárgyasztal, különböző hátterek / felületek, derítés, lágyítás, maszkolás stb.

2020. febr. 1. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

A hibrid felhasználásra valóban a milc a legjobb, sony A7, vagy A7II.

A világítást, bár profi nem lessz de olvasólámpábal, és ha a fényt lágyítani szeretnéd olvasó lámpa elé tett csírpapírral megoldhatod.


Én mindig szeretem a találékony lowbudge megoldásokat.


Objektívnek átalakítóval nem sony E objetktíves lencséket is rárakhatsz.

Kezdésnek egy fix 50est ajánlanék, néha dárasztó a zoom hiánya és hogy neked kell mozognod, de elég jó fényerejük van, megfizethetőek, és álltalában a rajzolatuk is szép.

2020. febr. 23. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!