Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » Hány karakterből kell állnia,...

Hány karakterből kell állnia, illetve maximum hány karakterből állhat a PIN kód a Telenor-nál?

Figyelt kérdés

Lemerült hagyományos mobil telefonom, ami ilyen esetekben, értelemszerűen kikapcsol.

Feltöltöttem, és újra szerettem volna használni. 8 jegyű PIN kódomat - pedig olyant választottam, amit soha nem felejthetek el - a rendszer nem fogadta be, sőt a második próbálkozás után, bekapcsoláskor, megjelent egy szöveg a display-en, hogy „utolsó kísérlet". Elrohantam a legközelebbi, nyitva tartó szolgáltatóhoz. Megosztottam az ügyintéző hölggyel a „titkos" kódot, aki készségesen segített, aktiválta a kártyát, de az új kódot lerövidítette. Megkérdeztem, hogy én majd módosíthatom-e 8 jegyűre. A válasza az volt, hogy a PIN kód 4 jegyű, mindig is az volt.

Ha igaza volt, hogyan használhattam én a telefonomat eddig 8 jegyű PIN kóddal?

Hazajöttem, és ki-bekapcsolgattam a másik telefonomat is, amelyik kártyájának szintén 8 jegyű kódot választottam. Természetesen a rendszer befogadta a 8 karaktert.

Hogy is van ez?

Ha időközben átállították a rendszert, miért nem kaptam legalább egy SMS értesítést - ahogyan az adategyeztetés időpontjáról is tájékoztatnak -, hogy sürgősen meg kell változtatnom a 8 jegyű kódomat négyjegyűre?



#PIN-kód, Telenor
2020. jún. 6. 21:30
A kérdező szavazást indított:
A Telenor-nál a PIN kód négyjegyű, mindig is annyi volt.
A Telenor-nál a PIN kód 4 és 8 karakter között lehet.
A Telenornál egyes számtartományok esetén a PIN kód 4 jegyű, másoknál viszont elmehet 8-ig
A Telenornál a 20 évnél időseb számoknál a PIN kód maximum 4 jegyű lehet.
A Telenornál a 15 évnél nem régebben kiadott számok esetében a PIN kód 4 és 8 karakter közötti lehet.
18 szavazat
 1/10 anonim ***** válasza:
26%
A PIN kód jelentése egy 4 jegyű számkód. Ha a Telenor úgy nevezte el, hogy pin kód ak. gondolom 4 jegyű. Bár én sem értem ezt a 8 számjegyet, szerintem az csak egy sima számkód amit TE állították be, csak a gyártó PIN kódnak nevezte el ezt a jelszó fajtát
2020. jún. 6. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
35%

"Ha időközben átállították a rendszert, miért nem kaptam legalább egy SMS értesítést"

Időközben 24 éve is már 4-jegyű volt az első Pannon GSM készülékemen.

Nem tudom, miről beszélsz.

8-jegyű a PUK-kód:

[link]

2020. jún. 6. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
22%

Közben utánanéztem külföldi oldalakon és rájöttem valamire.

De vajon ki minősíti le a válaszokat?

Nem a minősítés érdekel, teszek rá.

De minek is segítsek akkor?

2020. jún. 6. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
72%

Egyszerű a válasz.

A SIM PIN 4-8 karakteres lehet. Alapból mindig 4 jegyűt állít be a szolgáltató. Ezt a felhasználó tetszés szerint megváltoztathatja. Tehát használhatsz 4-5-6-7-8 jegyű PIN-t tetszés szerint.

2020. jún. 7. 06:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
32%

4-8 jegyű lehet, tök független attól, hogy melyik szolgáltató.

Valószínűleg rosszul írtad be, szerintem a központból nem tudják változtatni a SIM kártya PIN-kódját.

2020. jún. 7. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
12%

"Valószínűleg rosszul írtad be, szerintem a központból nem tudják változtatni a SIM kártya PIN-kódját."

Így van, csupán a PUK kód segítségével tudja feloldani a zárolást, ekkor visszaáll az eredeti PIN, ami megváltoztatható ezután.

2020. jún. 7. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
65%

"...ekkor visszaáll az eredeti PIN, ami megváltoztatható ezután."

Tévedés. Új PIN kódot állíthatsz be a PUK kód megadása után.

2020. jún. 7. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
78%

A SIM kártya PIN kódja (szolgáltatótól függetlenül) 4 -től 8 számjegy hosszúságig terjedhet. A szolgáltatók alapból 4 jegyűt állítanak be, de az tetszés szerint módosítható. A PUK kód viszont fixen 8 számjegy és nem módosítható.


A PIN kód 3 -szori elrontása után a PUK kóddal új PIN kódot lehet beállítani.


A PIN és PUK kódok a SIM kártyára érvényesek, azok távolról nem módosíthatóak.


A PUK kóddal akkor is lehet új PIN kódot beállítani, ha a PIN -t az ember nem rontja el. Ennek módja a következő:

Tárcsázóban bepötyögjük ezt:

**05*PUK*új PIN*új PIN#

Itt is lehet 4 -től 8 számjegyig terjedő PIN kódot megadni.

2020. jún. 7. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim válasza:
62%
Szintén Telenoros vagyok. A gyári beállítást egy 8 jegyű kódra változtattam. Elég sűrűn kikapcsolom a készülékemet, de eddig soha okozott gondot, hogy a titkos kódom nyolcjegyű!! (A válaszadás előtt is meggyőződtem róla, a rendszer változatlanul elfogadta.)
2020. jún. 7. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
82%

Tessék csak olvasgatni (angol, de ez egyértelmű):


"Most mobile phones offer the feature of PIN protection. After switching on the phone, if the PIN security function is active, the user is required to enter a 4-8 digit PIN to enable the phone's non-emergency calling functions."


Tehát a PIN kód hossza 4 -től 8 számjegyig terjedhet a SIM kártya esetén.


Forrás:

[link]

2020. jún. 8. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!