Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » Összes samsung telefononnak...

Összes samsung telefononnak ez a baja?

Figyelt kérdés

Előző telefonom is samsung telefon volt, C típusú töltő kell hozzá, úgy mint a mostani telefonomhoz is.

Az előző telefonomnak az volt a baja, hogy 2 év után alig lehetett tölteni. A kábellel semmi baj nem volt, mert vettem 3 újat. Azzal volt a baj, hogy a telefon töltőrésze nem érintkezett rendesen. Nem maradt meg benne a töltő, olyan volt, mintha ki lenne kopva a telefon töltőpontja. Ha a telefont függőlegesen tartottam, akkor simán kiesett belőle a töltő, a kábel saját súlyától. És a mostani telefonom 1 éves, és már most kezdi ezt, és már látom a jövőt, hogy ezert kell majd szervizbe vinni, vagy újat venni, mert nehézkesen lehet tölteni. Most is simán az ágyamon töltöm a telefont, és nem feszül egyik irányba sem a kábel, de gondol egyet, és egy fél miliméternyit már megmozdul a töltő, már nem tölt, nem érintkezik. Olyan mintha nem pattana bele a kábel a telefonba. Másnak nincs ilyen baja? Mit lehet ellene csinálni?


2021. júl. 22. 08:32
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Ezt sajnos nem tudom, mivel minden Samsung telefonunkat indukciós töltővel töltjük.
2021. júl. 22. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Ugyan ez volt a j5-mel ,a saját töltője nem volt jó mert kiesett belőle. Majd vettem egy a spárban és az teljesen jól tölti. Nem esik ki belőle.
2021. júl. 22. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Nekem másfél éve van meg a Samsung telefonom és nincs vele ilyen gond. Rendesen tölt és nem is lazult meg, nem kopott ki a töltőnyílás. Hogy szoktad általában tölteni? Csak simán lerakod az asztalra?
2021. júl. 22. 09:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:
Simán lerakom az ágyra. De ha már mellette egy nagyobbat fordulok az ágyon, akkor már picit gondolom megrezdul az ágy, és már simán egy kicsit megmozdul a töltő, és már nem is tölt.
2021. júl. 22. 09:25
 5/10 anonim ***** válasza:
78%

Eltömődik a C csatlakozó zsebpiszokkal.

Sürített levegővel ki tudod tisztítani.

2021. júl. 22. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
33%

ne legyetek már ennyire nyomik! :D

ki kell takarítani a töltőcsatlakozót!

vizuális típusoknak itt egy videó a folyamatról:

https://www.youtube.com/watch?v=5EH4hEZH8PA

2021. júl. 22. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%

Vegyél Redmi telefont és azokkal nincs ilyen baj.

Van itthon kettő is és már az egyik elmúlt 3 éves a másik meg nem sokára lesz 3 éves és semmi baja nincs agyiknek se.

2021. júl. 22. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
53%

"Másnak nincs ilyen baja? "

Még sosem tapasztaltam ilyet. Sőt, néha ha nem tolom be elég erősen és nem figyelek rá, benne marad ugyanúgy, csak nem tölt. Beljebb kell tolni 2-3 mm-t és működik rendesen.

A72

A6

A5 2017

S5

S4

S3

Ezekkel volak nekem, nem volt gondom vele.

2021. júl. 22. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
68%

"Vegyél Redmi telefont és azokkal nincs ilyen baj."


Ez teljesen független a telefon típusától. Ha valaki rendszeresen a táska mélyébe vágja a telefont, vagy koszos, poros környezetben használja, neki előbb-utóbb tele lesz kosszal a csatlakozója, amikor bedugja a töltőt mindíg beleprésel egy adagot, és egy idő után bizony nem fog tudni teljesen bekattani a csatlakozófej.

Megoldás, hogy ha már adott a gond a sűrített levegő, vagy a fogpiszkáló de utóbbival óvatosan, nehogy megsérüljenek az érintkezők.

Elkerüléshez meg vagy ne vigyük/tegyük a telefont poros, piszkos helyre, vagy vegyünk hozzá olyan tokot ami a csatlakozókat is védi.

2021. júl. 22. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 Laylah ***** válasza:
Páromnak ugyanaz volt a problémája, mint neked, kérdező. S10 volt neki, és sem a saját, sem az én Honor töltőm nem maradt meg benne pár hónap után. Okoskodóknak mondom, többször ki lett tisztítva a csatlakozó helye, a zsebpiszoknak semmi köze nem volt hozzá. Szervizben is járt, azóta nem emlékszem, jó lett-e, mert csak vezeték nélküli töltő volt használva hozzá, egyébként meg pár hónap után lecserélte egy OnePlus-ra.
2021. aug. 10. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!