Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » Milyen hibával vigyem vissza...

Milyen hibával vigyem vissza a telefonomat? Xperia x10 mini pro.

Figyelt kérdés

Van egy sony ericcson xperia x10 mini pro-m, és lassan már két éves. Mindíg van valami baja, és valahogy vissza szeretném vinni a szervízbe, amíg garis, hogy cseréljék ki, és akkor mivel ilyet nem gyártanak, kis ráfizetéssel kapnék egy jobbat. Csak nem tudom, hogy milyen indokkal vigyem vissza.

Ami baja van:

-NÉHA (heti 1X) hív valaki, és nem csörög, csak kapok SMS-t, hogy hívtak. És utána aki hívott, az azt mondta, hogy másfél percig csörgette minimum. Ezzel nem vihetem vissza, mert ezt ott nem tudom bizonyítani, mert csak ritkán csinálja. :(

-Néha olyat is csinál hogy elindítok egy alkalmazást, és amikor kilépet, akkor a manüt megint elkezdi tölteni, mint ha most kapcsoltam volna be, és fél percig csak tölti a képernyőt. Ezzel se vihetem vissza, mert ezt is néha csinálja.

-Csinált olyat is, hogy 20%-on volt az akksi, felraktam tölteni lefekvés előtt, elkezdett világítani, és kiírta, hogy töltés. Reggel felkelek, és 10%-on volt, és ugyan úgy írta, hogy töltés, és világított. (a led) - Ezt már egy hete nem csinálja.

Szokott olyat is, hogy lezárom a képernyőt, és kivilágosodik. Megint lezárom, és megint kivilágosodik. És ez éjszaka nagyon idegesítő... -Ezt se tudom megmutatni ott, mert ezt is csak hetente 1-szer, 2-szer csinálja.

Mit tegyek?? Lehetne valamit tenni, hogy visszavihessem?

Milyen hibát mondjak, amit elhisznek úgy, ha ott nem tudom produkálni?

Van esetleg valami szériahiba, amivel ha visszaviszem, akkor rögtön adnak másikat egy kis ráfizetéssel??

Egyik ismerősöm a Samsung Galaxy S2-ét visszavitte, és kapott egy S3-at szó nélkül, 5000Ft ráfizetéssel... :(

Előre is köszi!!

T-mobile-s vagyok.


2013. márc. 24. 15:49
 1/7 anonim ***** válasza:
ez nem így működik, és szerintem haverod se csak úgy +5000 Ft-ért kapott egy S3-at. egyrészt a garancia 1+1 év szokott lenni, amiből az első év teljeskörű általában, így például akkor lehetne cserélni, ha javíthatatlan, a második évben már csak javíttatni lehet. ezek a hibák meg igazából a kora miatt vannak. gyenge a hardver, gondolom gyári 2.1-es droid van rajta, ami szintén nem mai darab, a képernyőfelvillanás is és a elromló töltés is tipikus xperia x10-es szériahiba(de általában a töltőfej ami meghibásodik, nem a telefon). de szóval a lényeg, hogyha lenne javíthatatlan hibája, cseregarancia csak 1 éven belül élt.
2013. márc. 24. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Nem azt kéreztem, hogy milyen a garancia. Én tudom, hogy milyen a garancia, azt kérdeztem, hogy ezt hogy lehetne bizonyítani, vagy mit csináljak.
2013. márc. 24. 17:12
 3/7 anonim ***** válasza:
nos hát első problémát talán egy szoftver visszaállítás megoldaná, a másodikat vagy akksi csere vagy töltőfej csere a harmadikra is szintén azt mondanák, hogy szoftveres gond. szóval ezekkel a hibákkal nem lehetne rámondani, hogy javíthatatlan.
2013. márc. 24. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim válasza:
66%

A garanciával nem kicserélik hanem meg szerelik!

A pénz vissza fizetés/Ki cserélés az csak a megvétel utáni 3-4 napban lehet!

2013. ápr. 2. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
58%
Pontossan így van! Csatlakozok az elöttem szólóhoz!
2013. ápr. 2. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 Wadmalac ***** válasza:
Garanciában csinálnak egy szoftverfrissítést és ennyi. De nagy valószínűséggel az meg is oldja a felsorolt gondokat.
2013. ápr. 2. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
Sorold fel az összes problémát. Valszeg frissítik a rendszert, de a töltés hibáján az nem segít. Ekkor beviheted megint, elképzelhető, hogy egy hétre bent tartják, és használni fogják, hogy lássák-e valós-e a probléma. Ezután a szervíz adhat ki egy papírt, hogy nem lehet javítani, és utána kezdődhet a cserés dolog (attól függ, hol vásároltad).
2013. ápr. 2. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!