Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Mobiltelefonok » Lehetnek nagy huawei akciók...

Lehetnek nagy huawei akciók az android tiltás nyomán?

Figyelt kérdés

Gondolok arra, hogy a kereskedők szeretnének túladni a készleteiken félve a kereslet összeomlásától.


Most még vannak akik különféle okokból megvennék ezeket, bevallom akár én is örülnék egy komolyabb akciónak és most még hajlandó lennék megvenni.



2019. máj. 22. 11:37
 1/10 anonim ***** válasza:
47%

Amiket eddig legyártottak telefonokat azokon marad az Android és az összes Google szolgáltatás és frissítések is lesznek hozzá. Illetve tegnap olvastam hogy 90 napra felfüggesztették ezt a tiltást tehát 90 napon belül amilyen készülékeket piacra dob a Huawei azokon még lehet Android.

Másrészt amik az idén kerültek piacra azok még 1-2 évig viszonylag keresett készülékek lesznek tehát a kereskedők emiatt nem tartanak hogy összeomlik a piac. Másik meg az hogy a Huawei korábban is adott közleményt hogy saját op.rendszert fejlesztene most hogy az androidtól megfosztották őket, még inkább erre állnak rá és lehetséges hogy a saját rendszerük sokkal jobb lesz az androidnál. Szóval ez még jó pár hónapos dolog mire kiderül hogy piac terén mennyire fog visszaesni a Huawei hogy már nagy akciókkal árulják ha esetleg tényleg visszaesne a kereslet. Meg azért ez a 90 napos türelmi idő még bármit jelenthet, kitudja mi lesz 90 nap múlva.

2019. máj. 22. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
32%

Elméletben igen.

Mivel tulajdonképpen vége a Huawei/Honornak....

Ha csak nem tud ~ 1-2 éven belül saját operációs rendszert és komplett alkatrész gyártó és fejlesztő kompexumot felállitani!

Amúgy max ~ 3-5 éven belűl végleg eltünhet.

(Bár ki tudja,más márka nevű utángyártot aksival ha működik..... Aki alapdolgokra használja,kis alkalmazásokat futtat rajta.Ha nem ázik be.....)

2019. máj. 22. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
"A Huawei Mate 20 Próra úgy tűnik, nem érkezik meg az Android Q."....
2019. máj. 22. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Szerintem nem lesznek, hiszen csak az új modelleket érintheti a változás. A meglévőkön minden lesz és frissítést is fognak kapni
2019. máj. 22. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
81%
Jelen állás szerint biztonsági frissítést fognak kapni a mostani telefonok, androidosat nem. Persze ez sem csekélység, de viszonylag gyorsan ki fognak öregedni, ha így marad.
2019. máj. 22. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 Garott ***** válasza:
90%
Tegnap azt olvastam, hogy a használt oldalkon már megjelent jópár nyomott áras telefon, nagyrészt azok részéről, akik a cikkeknek csak a címét, max a headline-ját olvassák el. Én el tudom képzelni, hogy lesz akció, mert már most olyan hülyeségeket olvasni az emberek részéről (nézz meg itt egy két másik postot), ami biztos, hogy ki fog hatni a keresletre.
2019. máj. 22. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Maximum a kisboltok élnek majd ezzel, a nagyobb kereskedések nem így üzemelnek. Ami nem kel el normál áron, azt a gyártónak küldik vissza. Egy részét megtartják a garanciális időn belül cserekészüléknek, a többi megy a feldolgozóba.
2019. máj. 22. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
2019. máj. 22. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Én elhiszem, hogy a legtöbb telefon használható lesz még sokáig, de a vevők nagyja, ha átbillen a "jó a huawei veszem" álláspontól egy "kivárok még", "tartok tőle, majd meglátjuk" álláspontra az készülékek százezreit érinti. Rövid időn belül égető a készlet, hogy valaha eladható lesz-e és ha valamelyik kereskedő elkezdi bedönteni az árakat onnan nincs megállás.
2019. máj. 22. 16:32
 10/10 anonim ***** válasza:
Én a hír miatt inkább kivárok még nem tudom eldönteni hogy vennék e Huawei telefont ,pedig az volt tervem
2019. máj. 22. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!