Kezdőoldal » Elektronikus eszközök » Szórakoztató készülékek » 2x 150 W-os stúdió hangfal...

2x 150 W-os stúdió hangfal erősnek számít?

Figyelt kérdés
Nemrég vettem 2x M-Audio BX8 D3-as stúdió hangfalakat, a felülírott teljesítménnyel, és nem szól valami keményen mint vártam, lehet nem jól raktam el a térben őket, mivel ezeknél számít ez is. Vagy csak subwoofer kéne hozzá? vagy behangolás?? nektek milyen van? hogyan szól?

2020. jún. 10. 22:02
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
77%
A monitorok csoffadtan szólnak, nem arra valók, hogy eladják neked a zenét, hanem épp ellenkezőleg: hogy lehessen eladhatót csinálni, ezért a megfelelő tartományok hangsúlyosak ahhoz, hogy gyakorlott hangász olyat alkosson rajta, ami mindenen megszólal, kicsit még a monitoron is. Az emelt mélyek nagyon útban lennének ehhez. Fontos tulajdonságuk még, hogy a hangerő növelésével nem változik számottevően a viselkedésük (az emberi fülé annál inkább, de aki ismeri a saját hallását, annak az már nem ügy, sőt, az is eszköz). Tehát fizettél két nagyszerűen megkomponált tulajdonságért, amit soha az életben nem használsz, ellenben számodra jó béna szólást eredményeznek, feltehetően fenomenális térélménnyel mondjuk akusztikus felvételeken, legalábbis azokhoz a dolgokhoz képest, amiket eddig hallottál. Persze ha lakószobában van, akkor igen el kell felejteni, hogy majd azt akkor monitornak használod. Kicsit a reflexiókat meg kell szelídíteni ahhoz. Tanulópénz.
2020. jún. 10. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 A kérdező kommentje:
lehet van benne valami amit írsz, viszont jól szól, pl: filmekhez is tökéletes, mégha zenéhez nem is a legjobb. Valamint van olyan funkció benne, hogy a zenét úgy játsza le, ahogy az el lett készítve, mindenféle torzítás és másítás nélkül... Nem hiszem amugy hogy a subwoofer rossz lenne neki, mert van külön stúdió subwoofer kategória is...
2020. jún. 11. 16:09
 3/16 anonim ***** válasza:
69%

Hihetetlen, de egyetlen mondatod se igaz. :D:D


Lakószobai szórakoztatásra nagyon nem szól jól, húszezret nem ér arra a célra. Torzítás nélkül működő elektromechanikus átalakító nincs, csak olyan van, ami csökkenti rendes membránpozíció szenzoros korrekcióval a torzításokat, meg van a mérőmikrofonos lineárisközelivé varázslás, ami a szoba hibáit nem szűnteti meg továbbra sem. A stúdió szub azért van, hogy a kliens behidazza, mekkorát szól a cucc, de semmi szükség rá, be se kapcsolják, arra a stúdiók sincsenek felkészítve, hogy a basszustartomány használható lehessen jó döntéseket hozni. Semmi misztikum nincs benne, ahogy az 40 év feletti hallásromlás miatt 12k fölött spektrumanalizátor és sávonkénti rms-ek nézegetésével megy a keverés, úgy a necces alsó két oktáv is simán megvan szemre, a gyakorlat legalábbis nagyon ezt látszik igazolni. Sokszor van az, hogy 40Hz alatt az ég adta világon semmit nem hagynak: otthon a szobába nem fér be a hullámhossz, amekkora cucc még nyomásváltozásokkal átadná a fülnek, az nagyon megropogtatja a kérót. Hangosításban meg eleve nem sűrűn engednek rá 60Hz fölöttit. Szóval igen hozzáadott érték, ha 40-45Hz alatt egyáltalán marad egy -10dB környékére limitált valami. A stúdió szub csak azért van, mert annyiért azért csak odakínálják az odavalót, becsülettel kikalapált keresztezési tartománnyal, nem neked kell hackelni valami szubot, mikor nem szempont az olcsóság, főleg ha rengeteg plusz munkával lehet kétes eredményt elérni. Akkor már inkább párszázért egy illeszkedő design minimalizált kétességű eredménnyel, ez egyfajta nívó, de tényleg csak hozzáadott érték, nem eszköz, legalábbis nagyon költséges és helyigényes rendes baszuscsapdákkal megfogni az alsó tartományt, ode meg már bedobnak nagy monitorpárokat, semmi szükség szubra a közeltérihez, ami egyébként ott is legalább 80%-ban szolgál precíz lehallgatásra, főleg mert több köze van az átlag hangcucchoz, tehát szintén nem a linearitás meg a hűség ábrándjával készülnek, hanem kőkemény használatra, bíráló füleknek.

2020. jún. 11. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
úgy látom, te nagyon vágod a témát. Ajánlanál akkor megfelelő sztereó 2.0-ás hangfalakat? Ami jól szól és megfelelően torzítja a hangot, tehát jó basszusos, ahogy egy hardstyle-os, technos csávónak kell :D
2020. jún. 11. 18:02
 5/16 A kérdező kommentje:

mondjuk alzán ajánlhatnád, mert arról szoktam rendelni, de ha nincs rajta és jó, akkor ird le a márkáját:

[link]

2020. jún. 11. 18:08
 6/16 anonim ***** válasza:

Nehéz ügy, mert mindennek karaktere van, az embereknek meg eltérő ízlésviláguk még megszólalás téren is, ezért nagyon indokolt meghallgatni valahol azokat, amik szóba jöhetnek. Utána persze jöhet a meglepetés otthon, hogy a szoba meg még mindig sokkal gázabb, mint a gondosan összerakott kiállító- és/vagy tesztelőhely a boltban. Nekem ami bevált mindenesnek, az egy használtan vett Genius SP-HF1255 aktív kétutatas. A magasakról levettem a díszítőizét, az erősítőjét kiiktattam (passzívban használom) és durván aláz többszörösébe kerülő, hifinek mondott cuccokat. A szub egy régi Acoustic Solutions 5.1-é, nem szeretem, de nem akar elhagyni, meg nem is találok emberi áron olyat, ami számottevő többletet nyújtana mondjuk bordarázásban meg membránfelületben. Meg akkor erősítőt is kéne keresnem, tehát mondjuk "elmegy". A szoba még a szokásosnál is rosszabb, és nem lehet normálisan elhelyezni, tehát igazából a mélynyomó itt tényleg csak "van", iskolapéldája az értelmetlenségnek... :) De a kis fadobozos izék nagyon állják a sarat. Ha magukban akarod használni őket, akkor nagyon szerény a basszus, 100-120Hz körül már igen nekiáll görbülni (nem hallgattam szabadtéren, elviheti a szoba, ezért ekkora a saccablak). Cserébe párezer forint. Ha van egy egész jó erősítő, akkor megéri áthackelni passzívra egy használt példányt, annyira azért szól meglepően jól.


Szerintem neked megérné az elhelyezéssel bíbelődni, rákerestem a cuccra (nem hallgattam), a vélemények nagyon hajlanak arra, hogy jó a mélyátvitele (nyilván monitorként), nagyon vészes nem lehet. Room correction kapcsoló maxon van?

2020. jún. 11. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:
ez a room correction kapcsoló hol van? mert nincs sok rajta, csak a power, meg vmi decibeles, ami flat-on van jelenleg (gyárilag), a volume meg félig van mindkettőnél. Ja és TRS kábellel kapcsolódnak a focusrite scarlet solo 3rd generation hangkártyához
2020. jún. 11. 19:06
 8/16 anonim ***** válasza:
Arra gondolok, ami flaten van, ott is van jó helyen, ha szerény a basszus. Hangerő is jó lehet úgy, gondolom keményen pengeti a kimenet így is. Kísérletképpen ha újságokra lerakod a földre, akkor meghallod, hogy már egy ugyanekkora szub is milyen jót bürrögne, csak mert lent van.
2020. jún. 11. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:
tehát az a baj, hogy az asztalon van? megpróbálhatom amugy földön, de ugy tuti nem fogom hallgatni, mert nincs is annyi hely szobámban, meg furcsa is lenne ha alulról jönne a hang...
2020. jún. 11. 21:37
 10/16 anonim ***** válasza:
Igen, itt jön a szub létjogosultsága, ha jobbfajta oszlophangfal nem megoldható.
2020. jún. 11. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!