Az elképzelhető, hogy a hangszóró teszi tönkre a jack csatlakozós fülhallgatóimat?

Figyelt kérdés
Nehezen hiszem el, hogy amit legutóbb vettem Skullcandy füles, csak 2-3 hónapot bírjon ki. Ez hihetetlen. Meg most van a negyedik Sony-m, szintén fülhallgató, amiből az első 2 évig bírta, a másik 2 alig fél évig, és jelenleg a negyediket használom. Eddig azt vettem észre, hogy így használom a Sony-t, használgatom, és valahogy ha emlékezetem nem csal, mindig azután ment el a valamelyik oldala, hogy elkezdtem itthon is használni. Alaphelyzetben csak telefonhoz szoktam használni, mikor megyek valahova. És ezért vettem most egy külön Skullcandy-t, hogy azok milyenek és hogy külön használjak itthonit meg elmenős fülest. És a Skullcandynek egyszerre kezdett el vacakolni mind a két oldala. Egyszerűen halkabbak lettek, mint tegnap este, vagy akár ma reggel, és néha a bal oldala ok nélkül felhangosodik. Ez így most picit összeszedetlenül hangozhat, de remélem a lényege érthető. Ha nem, akkor annyi a lényege, hogy az eddigi fülhallgatóim mindig nem sokkal azután mentek tönkre, hogy itthon is elkezdtem őket használni. és most a Skullcandy fülesem vacakol, ami alig 2-3 hónapos. Lehet, hogy a hangszóró nyírja ki őket? Egyik fülesem madzagját sem hajtogatom direkt, vigyázok rá, hogy ne gubancolódjon össze és ha mégis, óvatosan szedem szét. Ja és még annyi, hogy a Skullcandy telefonomon jobban szól, de ott is halkabb, mint kéne lennie.

2015. ápr. 4. 14:48
 1/6 A kérdező kommentje:
Kifelejtettem, hogy ilyen nagyon olcsó szar Genius hangszóróm van, mert úgyis mindig fülest használok, ezért lehető legolcsóbbat vettem. Bőven két éves meg van már a hangszóróm.
2015. ápr. 4. 14:49
 2/6 A kérdező kommentje:
Sony fülesem szól rendesen, mind telefonon, mind hangszórón keresztül...
2015. ápr. 4. 14:54
 3/6 anonim ***** válasza:

Olvasom, olvasom amit leírtál, de nem értem.

Most otthon használod a füleseket akkor elszállnak, vagy mi? O.o

2015. ápr. 4. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Használom, és talán csak valami furcsa véletlenből, de mindig rá pár napra mennek tönkre a fülhallgatóim, hogy elkezdem őket használni itthon is a hangszórómmal. És most egy zsír új fülesem ment tönkre 2-3 hónap után úgy, hogy csak itthon használtam. Eközben pedig egy másik fülesem, amit mindenhol csak itthon nem használok, még mindig kifogástalanul működik. És én gyanakszom arra, hogy a hangszóróm teszi tönkre a füleseimet.
2015. ápr. 4. 17:27
 5/6 anonim ***** válasza:
Vszel szkullkendit, és csodálkozol hogy szar? Az szép. A hangszóró nem fogja tönkretenni.
2015. ápr. 4. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Skullcandy-t most csak azért vettem, mert kicsit meguntam, hogy a Sony fülesek fél év alatt mennek tönkre, és valami újat kiakartam próbálni. Azóta megnéztem a blokkot, kevesebb, mint 2 hónapot bírt ki a Skullcandy. Szóval többet nem is fogok venni.
2015. ápr. 4. 18:22

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!