Mit csinálnátok meg, ha újra 18 évesek lennétek?

A legtöbb időt arra szánnám, hogy megtanuljak angolul. (idétlen, semmit sem érő videójátékok tolása helyett)

Sok jól fizető lehetőséget hagytam ki csak azért, mert elhittem azt a bullshit dumát, hogy "neked nincs nyelvérzéked" és "mi kis emberek vagyunk, nekünk nem való az ilyen".

Már rég supervisor lehettem volna, jó fizetésért, ha jól menne az angol. De fáradtan tanulni napi pár órát család, meló mellett.. nagyon lassan halad és nagyon költséges.

Egyetemre mennék.

Ehelyett a valóságban 2 évet szoptam okj-n, amivel amúgy semmit se érek. Most tök gáznak érzem, hogy én vagyok szerintem az egyetlen 22 éves elsőéves a szakomon/évfolyamomon, mindenki más körülöttem ilyen kis 18-19 éves...Még ha nem is csúszok, leszek vagy 25 éves, mire meglesz a Bsc diplomám..

Érdeklődött irántam egy srác, akivel össze tudtunk volna illeni, és akit baromira szerettem. Viszont akkor tombolt bennem a legintenzívebben az összes kapcsolatoktól való szorongásom, és szépen fokozatosan eltűntem. Ha visszamehetnék, megmondanám neki, hogy nagyon-nagyon fontos nekem, és nagyon kedvelem, de tapasztalatlan vagyok, traumatizált, és rettenetesen félek, és lehet, hogy kicsit le kellene lassítanunk.

Most, 5 évvel később újra beszélünk. Barátok vagyunk, de nem tudom, hogy olyan szinten sikerül-e visszanyerni a bizalmát, hogy egyszer kapcsolat legyen belőle. A mai napig bánom, hogy gyökér voltam vele, mert tényleg egy fantasztikus ember.

Más egyetemre mennék. Szeretem a szakmámat, de nem lehet megélni belőle - volt más tervem is, amiről akkor hülye indokokkal lebeszéltem magam. Mostani eszemmel tudom, hogy azt kellett volna választanom. Ma sokkal sikeresebb lennék.

Meg talán bátrabb lennék pasikkal - bár ez nem csak 18 évesen, később is gond volt. De akkoriban volt egy srác, akivel soha nem beszéltük meg, mi is van köztünk (előtte sose volt senkim, kis szerencsétlen naiva voltam), aztán pár félreértés miatt oltári balhé lett és megszakadt az ismeretség is. Ezen sokat bánkódtam akkoriban.

Én is 22 vagyok és elsős egyetemen, engem egy pillanatig sem zavar a kor különbség a többiekkel, az a 2-3 év semmi... ezt a kommentelőnek írtam.

Válaszoló pedig igazából, ha meg van mit szeretnél tanulni, tanulj. Ha nincs dolgozz és majd rá jössz idővel mit szeretnél magaddal kezdeni. Légy minél többet a családoddal és a barátaiddal. Sportolj minél többet és ne hagyd abba, mert sajnos már nincs mindennapos tesi ám.. és nagyon érzem..., hogy gyenge vagyok könnyebben lebetegszem, egy kis mozgástól már izom lázam van. Stb.

Foglalkozz a hobbiddal és próbálj ki dolgokat, amiket eddig még nem volt lehetőséged:) valamint keresd az igaz szerelmet ^^

18 évesen orvosira mentem (el is végeztem) és életem szerelmét kerestem. Egyik sem érte meg. Ha újrakezdhetném, akkor valami normális, megbecsült szakmát keresnék, lehetőleg valami kreatívat pl. proginfo, vagy építőmérnök, nem pedig olyat, amit az egész országban lesajnálnak, és nem becsülnek.

Ami meg a nőket, meg az életet illeti, tanulás helyett (ha 10 év alatt végzek akkor annyi alatt végzek le van sz.rva) buliznék, élném az életet, innék, és annyi kiscsajt szednék fel, amennyit csak lehet, mert a nők az érzelmeket úgysem értékelik, csak azt, hogy mekkora az egód, és család, szeretet semmit nem jelent nekik, nem keresnék olyan nőt, aki nem létezik.

- 18-20 évesen elköltöznék otthonról

- anyámmal megszakítanék minden kapcsolatot

- minden exemet kihagynám, a mostani férjemet is

- nem szülnék gyereket