Miért furcsállják az emberek a "nem" szót?

Kifejtem: alapvetően egész sokáig meghunyászkodó(bb) típus voltam. Nem lábtörlő, de megcsináltam dolgokat akkor is, ha épp nem volt kedvem hozzá vagy amúgy feleslegesnek éreztem, de legyen béke.

Mostanában viszont kicsit meguntam ezeket a dolgokat. Inkább mondok nemet arra, amit nem akarok tényleg, főleg az ilyen: de menni kell ide meg oda, mert valamilyen ködös indok miatt muszáj, vagy hívd fel egy rokonod a névnapja alkalmából, akivel amúgy sosem beszélek, nem is látom, csak ötévente egy nagyobb családi rendezvényen... És így... Nem. Mert minek?

Munkahelyen is, ha valakin látom, hogy csak azért akar megkérni valamire, mert ő lusta, akkor is nem. (Nyilván nem a főnökömről vagy felettem lévő emberekről beszélek) De ha tudom, hogy a kollegina trécselni szeretne a konyhában (mert látom mindennap), akkor hiába jön nekem, hogy de megírnám e ezt majd azt, mert "olyan jól fogalmazok", akkor is nem. És látom az arcokon a meghökkenést, mintha még soha senki ki sem ejtette volna a száján, hogy "nem". Legyen szó családtagokról, barátokról, munkatársakról. Én nem akadok fent, ha valaki nem szeretne valamit megcsinálni és nemet mond. Mások miért értetlenkednek?

Ugyanez: ha van egy jó barátom, aki azt mondja, hogy most nincs kedve találkozni, mert éppen nincs olyan kedvben vagy bármi, akkor sem állok neki nyüstölni, hogy de bezzeg csak velem nem akarsz lenni... Gyerekes. Tudom, hogy jóban vagyunk és nekem is - szerintem mindenkinek - van olyan napom, amikor nincs kedvem megmozdulni. Ettől még ugyanúgy a barátom.

Más is észrevesz ilyeneket?