Hogyan lehet túlélni a kollégium nevű poklok poklát?

Fura ez a felfogás. Én imádtam a kolis éveket, pedig nem luxus lakosztályban laktam én sem. Az első félév fura volt, utána már lehetett szobát cserélni, olyanokkal összeköltözni, akiket jobban ismerünk, jobban passzol az életstílusunk (pl. szaktárs), jobban tudjuk tolerálni egymást, stb.

A kolis élet megtanít alkalmazkodni, mindezek mellett pedig életre nevel. Pl. ha nem csinálsz magadnak kaját és a szobatársad anyukája sem küld egy hétrevalót mindenkinek, akkor éhen halsz. Ha nem takarítasz magad után a szobában, akkor megesz a kosz. Ha nem tudtok közös szabályokat felállítani, akkor meghaltok végkimerülésben és még sorolhatnám.

Nálunk mindenkinek volt egy saját szekrénye, asztala, széke, ágya és az ágy fölött egy polcrendszere. Tök jól elfértünk. Mivel lepattant koli volt, kedvünkre kimeszelhettük a szobánkat olyan színre, amilyenre akartuk, úgy dekoráltuk, ahogy akartuk. Öltözni amúgy is láttuk egymást, együtt jártunk zuhanyozni a folyosó végén lévő közös fürdőbe is a szobatársakkal, így más nem jött be, amíg mi ott voltunk. Tök jó főző bulik is kialakultak a közös konyhában, nem egyszer főztünk közösen több szobával is. Mi megbeszéltük, hogy éjfélkor takarodó van (kivétel, ha minden szobatársnak tanulnia kell), ha csak egy is pihenni szeretne, akkor mindenki más kiköltözik a társalgóba, vagy a tanulószobába tanulni.

Rengeteg évközi feladatot oldottunk meg úgy, hogy éjszakákon keresztül számoltunk, rajzoltunk együtt egy-egy sör mellett. Összekovácsoltak minket ezek az élmények. Eltelt 10 év, de a legjobb barátságaim ott szövődtek. Az ország különböző végeibe sodort minket az élet, mégis megoldjuk évente 3-4 alkalommal, hogy mindenki egyszerre egy helyen legyen mostmár akár családostól. Hihetetlen érzés, hogy az egykori közös sörözős rajzolós kolis éjszakák után mostmár a gyerekeink ismerkednek egymással.

Próbálj nyitott lenni és adj egy esélyt a kolinak. Közel sem annyira tragikus, hogy üvölteni kelljen miatta azokkal, akik felneveltek és lehetőséget adnak neked a továbbtanulásra. Mindezt úgy, hogy te is sejtheted mekkora anyagi különbség van egy koli szoba és egy önálló albérlet finanszírozása között. Ha egy év múlva is azt mondod, hogy kipróbáltad és neked ez nem megy, akkor majd önerőből elmész albiba.

Mondjuk én nem értem azt a családot sem, ahol az egyetemre való bezupálás előtt 1-2 héttel kerül terítékre, hogy a család finanszíroz-e albérletet, vagy a gyereknek koleszba kell mennie. Írta ugye a kérdező, hogy üvöltött az anyjáékkal emiatt.

Kérdező, ez nem volt tisztázva előre köztetek?

11:

Az életre neveléssel az a gond, hogy nekem előtte meg utána sem volt olyan az életem, mint ott. Felnőtt dolgozó emberként nem kell olyan szinten alkalmazkodnom más, teljesen más életritmusú emberekhez, mint ott, csak a feleségemhez, de a mi életritmusunk hasonló.

Nekem egyébként egyetem alatt sem ott alakult ki a társaságom, han teljesen más közegben, konirétan egy sportegyesületben. Az iskolatársak, kolesz társak alapvetően "cellatársak", akikkel csak azért van nagyobb esélye kialakulnia a barátságnak, mert egy hajóban eveztek, de ha ettől elvonatkoztatsz, sokkal nagyob a merítésed, sokkal inkáb veled kompatibilis emberekkel barátkozhatsz. Szvsz a kolesz éppen ezért pont nem az életre tanít, hanem az iskolás lét formális, zárt kereteit hosszabbítja meg, szemben a szabadsággal, amivel a legtöbben soha nem tanulnak meg élni.

Teljesen más a felfogásunk. (Ez persze nem baj.) :)

A sorkatonaságra is azt mondták életre nevelt. Nyilván nem célzottan azzal, hogy fogkefével sikáltatták a fugát a csempék között, vagy azzal, hogy egy mázsa krumplit megpucoltattak az emberrel időre. (Most mondtam valamit.) Vélhetően ezeket az ember az életben nem csinálja többé kényszer hatás alatt, de az alkalmazkodás mellett kitartásra nevelt.

Valami ilyesmi a koli is, csak sokkal szabadabb elvek mellett, magadra és a társaidra utalva.

Én nem mondtam, hogy máshol nem lehet barátokat szerezni az egyetemi évek alatt, de ebben a közösségben kifejezetten egyszerű. Nem kell csak a kolira korlátozni a szociális életet, de mivel a saját szakodon jó eséllyel találhatsz a saját érdeklődésednek megfelelő egyéneket is, ezért szerintem pont jobbak az esélyek az egyetemi közösségben, mint máshol. :) Csupán leírtam a saját példámat, mert bizony magamon kívül nagyon sok másik fiatalt is ismerek, akiknek igazán pozitív élményként maradtak meg a kolis évek, sok-sok értékes kapcsolattal és nem tragédiaként fogták fel a helyzetet.

Azt is megértem, hogyha valaki egyértelműen elzárkózik, de szerintem ezt addig nem érdemes megtenni, amíg ki nem próbálja valaki. Pláne nem érdemes emiatt üvöltő vitákba bocsátkozni a szeretteivel. Nagy terhet ró ma egy fiatal párra is egy albérlet kifizetése. Nem lehet elvárni a szülőktől, hogy amíg a család, talán testvérek életét is rendezgetik, eltartják a felnőtt "gyereket", addig még 80+ ezer forintot is tudjanak az egyetemista lakhatására fordítani. Ha muszáj, akkor jöhet egy B terv, de ne üvöltözzünk anélkül, hogy egyáltalán kipróbálnánk miről beszélünk. :)

Drága hopihe, a koli hetvegi üdülés a nagybetus elethez képest.

Majd ha gondjaid lesznek akkor is üvöltenél anyucinak hogy oldja meg?

16:

Na, én pont ugyanezt gondolom a katonaságról, csak halmozottan. Az amit ott megtanulsz, nem a felnőttség, hanem a hatalom agymosása, amelyik nem gondolkodó, önálló egyéneket akar, hanem olyanokat, akik követik a parancsot. Nem véletlen, hogy rendszerváltás után el is laposodott a sorkatonaság intézménye, mert demokráciában ugyanerre sokkal kevésbé van igény, ahogy az sem véletlen, hogy jellemzően az autokrara politikusok állítanák vissza.

Nyilván a kolesz nem ennyire ilyen, csak kicsit ilyen.

A másik, amit az életben megtanultam, hogy nem az azonos érdeklődés a barátság valódi alapja. Az elindíthat valamit, de a kompatibilitás inkább személyiségünktől függ. Na meg a szakbarbarizmus sem mindig jó.

17:

Közelenni egyetem, ahová bejárhatsz, nem jött szóba? Egyébként az sem ördögtől való, ha dolgozol és levelezőn tanulsz, már ha a téged érdeklő szakból van levelező.

A bejáráshoz még egy tipp: ha vasúti fővonalon élsz valahol Dunántúlon, és valamelyik újbudai egyetemre jársz, akkor egy MÁV Start VIP kártyával meglepően messziről is be tudnál járni naponta.

Próbálj kicsit nyitottabban állni a kérdéshez. A saját hozzáállásod rettentő sokat tud rontani/javítani a "kollégista élményen". Ha így mész oda, persze, hogy utálni fogod.

Én is egy eléggé introvertált ember vagyok, aki az otthoni burokban élt egész középiskolában. Én is hisztiztem albérletért (bár én azért, mert azt hittem, nem fognak felvenni koliba), én is kész idegroncs voltam, mire a beköltözésre került a sor. Alig pár embert ismertem, őket is felületesen, a szobatársaimat pedig egyáltalán nem. Ráadásul egy felújítatlan, hónapok óta nem takarított putriba költöztünk be. (Sajnos nem minden kollégium tiszta és kulturált, de ti magatok is sokat tehettek érte, ha akarás van, nem kötelező egy lepukkant helyen élni.)

A kezdeti időszak mindenképp nehéz, míg megismeritek egymást, megtanultok alkalmazkodni egymáshoz, de én azt mondom, megéri. Egy normális közösségben a tanulást, alvást, higiéniát, de még a szexuális életet is minden gond nélkül meg lehet oldani. (Félig) felnőtt emberek vagytok már mindannyian, nem kell egyből leírni azokat, akikkel együtt fogsz lakni.

Mi a legelső szobatársaimmal azóta is együtt élünk, most kezdjük a negyedik évünket. A testvérem után velük a legszorosabb a kapcsolatom, szó szerint szenvedtünk egymás nélkül az online félévben. A #11-es válaszon jót mosolyogtam, remélem x év múlva mi is ilyenek leszünk. :) Persze nem szentírás, hogy mindenkinek elsőre ekkora szerencséje van, de legkésőbb félévkor lehet cserélni olyan lakótársakra, akikkel jó a viszonyod.

A sok sztereotípia ellenére egyetemen sem csak zajos, igénytelen, lehűtő emberek vannak. Barátkozni gondolom azért szeretnél valamilyen szinten, lehet közülük is sokan lennének kolisok. Ezt a fellengzős stílust egyébként amúgy is érdemes elhagyni, az oktatással kapcsolatban is lesznek igazságtalanságok, amiket el kell elviselni, különben repülsz. Minden kezdet nehéz, az egyetem is (pláne koronavírussal megfűszerezve, mikor amúgy is mindenki türelmetlenebb). De próbálj meg lenyugodni, beletörődni sanyarú sorsodba, és a maximumot kihozni a helyzetből. Ha mégsem jön be a koli, még mindig megbeszélheted a szüleiddel, akkor már konkrét tapasztalatokkal alátámasztva, hogy neked ez így nem pálya, váltsatok albérletre. Szerintem úgy ők is könnyebben belemennének, mint most a hiszti hatására.