Ha valaki jól él az miért fáj a magyaroknak, miért nem tesznek ők is értek?

Tegyük hozzá hogy "a magyaroknak" általában nem az a fajta gazdagság "fáj" amit valaki évek munkájával teremtett meg, sőt.

Persze szép és jó, hogy tegyél érte, építs kapcsolatot, meg tanulj.

Nyilván lehet így is, csak sajnos kevés rá az esély. Hiszen jársz egy csóró állami iskolába, végig küzdöd az egyetemet, aztán nulla anyagiakkal kiköpnek az életbe és dolgozhatsz havi 4-5-600 ezerért ami még nem világmegváltás.

Hiába "teszek érte" sosem leszek igazán sikeres, és örülök ha 40 évesen lesz saját ingatlanom meg esetleg fel tudok nevelni tisztességesen 1-2 gyereket. bár a mai helyzetbe nem is szívesen vállalnék.

A magyar ember, ha kiáll valamiért, biztos, hogy egyedül hagyják.

Ez a bizalmatlanság lélekölő.

Legjobban az szokott fájni az embereknek, ha ugyanonnan indultak (egy szomszédság, egy rokonság, egy osztály stb.) és a másik sokkal sikeresebb lesz. Nyilvánvaló okai vannak, persze a beleölt munkát, időt senki sem irigyli.

Arra kevésbé irigyek, akik tőlük jóval jobb helyzetbe születtek vagy nem is ismerik.

Amit én látok az az, hogy Magyarországon maradandó nyomot hagyott a szocializmus, kinevelődött az ún. "szocialista embertípus", alias kádárista proli, és ez a réteg sajnos újratermeli saját magát.

A szocializmusban elhitették az emberekkel, hogy csak a kétkezi munka a becsületes kenyérkereset, a gondolkodókat, értelmiségieket tűzzel-vassal irtották, eleve be sem kerülhetett egyetemre az, akinek értemiségi szülei/felmenői voltak. Ez a folyamat szép lassan kitermelte a tanulatlan melóst, akinek a rendszerváltás előtt még volt valami alibi melója, utána viszont a szó szoros értelmében harcolnia kellett a megélhetésért, mert sem a képzettsége, sem a mentalitása nem passzolt az új rendszerhez. És ennek a rétegnek a gyerekei is ugyanebben a környezetben nőttek fel (sivár lakótele, mindennapi megélhetési gondok, piti csencselések stb.), sem esélyük, sem igényük nem volt a tanulásra, művelődésre, előrelépésre.

Sajnos én is tapasztalom, hogy ennek a rétegnek a gondolkodásmódját alapvetően a megkeseredettség és a meghasonlottság határozza meg: meg vannak győződve arról, hogy az ő helyzetük reprezentatív: ők az átlag (itt a GYK-n is naponta leírkát sokan, hogy a magyarok nagy többsége minimálbérért gürcöl, holott ez egyáltalán nem igaz, legfeljebb ott az ózdi panel környékén tűnhet általános valóságnak). De ők szentül hiszik, hogy aki többre vitte, többet keres, normális körülményeket teremtett magának, az biztos politikai csókos, (gondolom azért, mert a TV-ben a politikusokat látják öltönyben, így az ő fejükben összekapcsolódik a jómódúság és a politikai pálya). Abba képtelenek belegondolni, hogy aki most jól él, az mennyi energiát tett bele abba, hogy többre vigye (mondjuk nem a gyárcsarnok-valóságshow-kocsma- háromszögben rendezte be az életét, hanem a suli-könyvtár-gyakornoki helyen.

Ezek az emberek benn rekedtek a saját pszichoszociális pöcegödrükben, nem látnak ki onnan és gyűlölnek mindenkit, aki a saját maguk alkotta falakon kívül van.

Én nem állítom, hogy ez a jelenség hungarikum lenne, de az biztos, hogy Magyarország történelmi fejlődése szépen megágyazott ennek a jelenségnek...

"Legjobban az szokott fájni az embereknek, ha ugyanonnan indultak (egy szomszédság, egy rokonság, egy osztály stb.) és a másik sokkal sikeresebb lesz. Nyilvánvaló okai vannak, persze a beleölt munkát, időt senki sem irigyli."

Most tényleg, ezen mit ne utáljon egy normális ember?

Közlöd hogy fáj neki valami, leszarod, meg se próbálsz együttérezni, majd tele torokkal hahotázol és irigynek bélyegzed. Undorító, az aki nekiáll irigyezni anyagiak miatt. Szerintem, a dolog nyitja az, hogy irigyek vagytok arra aki pl jól néz ki, jó a hangja, jó képességei vannak, és erre úgy berágtok hogy juszt is meggazdagszotok és a pénzeteken mindent megvesztek amit más alkotott meg. Pl dizájnerek munkái. Szakácsok remekei. Stb. Aztán nekiálltok irigyezni. Már ne is haragudj de ezen semmi szeretnivaló nincsen.

"Most tényleg, ezen mit ne utáljon egy normális ember?"

Lehet utálkozni meg irigykedni, de őszintén szólva olyanról még nem hallottam, hogy valaki irigykedésből meg utálkozásból meggazdagodott volna vagy többre vitte volna ezeknek köszönhetően.

Ugyanezzel az erővel hozzá lehet állni analitikusan is: pl. mit csinált a másik jobban/másképp, hogy sikeresebb lett nálam? Persze, ehhez kell egy nagy adag önkritika is, ami sokkal nehezebb, mint legyinteni és elintézni azzal, hogy "biztos fideszes csókos vagy", "biztos a gazdag apád elintézte", "biztos lefeküldtél érte a főnökkel", "biztos mások intézték helyetted", "csak szerencséd volt". stb.

Az irigykedéssel és az irigységből fakadó gyűlölettel az a baj, hogy megakadályoznak az őszinte önreflexióban, ami alapvetően szükséges lenne ahhoz, hogy elérj valamit.

Te beteg vagy, kezeltesd magad. NEM IRIGYKEDIK RÁD SENKI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

:))))))

Nem bírod felfogni mi?

Retardált vagy. :)

Nem foglakozik veletek senki, nem vagytok szerethetőek, ennyi. Azokkal foglalkozunk akiket szeretünk, akiket nem szeretünk azok ezt érzik, de ennyi. Nem vagytok fontosak, nem vagytok érdekesek, ez nem irigység, akkor sem ha beszarsz.