Az mennyire normális dolog, hogy valaki 22 évesen szinte semmilyen szociális élettel nem rendelkezik és egész nap a számítógép elött ül?

Manapság pont, hogy ez a divat.

Nem normális, de gyakori. Főleg most a coronás időkben.

Mintha csak rólam lenne szó, most is gépezek, persze nem ebből áll az egész napom.

Manapság sajnos az. Ő már abban a korban nőtt fel, amikor a kölyköknek nem a szobafogság volt a büntetés, hanem az, ha ki kell menni belőle.

Az a normális, hogy neked mi a normális és mit csinálsz gép előtt. Tanulsz, vagy játszol, csak társat keresel, munkára használod...stb. Viszont az igaz, hogy önállótlanná válsz és ha felállsz a gép előtt lehet élő emberekkel, élő világgal nem fogod tudni megtalálni a kapcsolatot, szorongani fogsz ha utcára kell kimenned, ha emberekkel kell beszélned. Eléggé szemelyiség függő ki hogy éli ezt meg. Én is idősebb vagyok nálad 10 évvel és érzem magamon én is a hatását, hogy a virtuális tér és igazi világ nagyon más. Becsapás az egész és változtatni próbálok rajta, hogy igazi élő emberekkel jöjjek össze és világba éljek, de nem könnyű egyedül. Én a helyedben kilépnék még most s gépezéstől, mert később nehezebb lesz. Hidd el én tudom. 32 évesen 0 párkapcsolattal, 0 baráttal rendelkezek, 0 élménnyel rendelkezek. Ezáltal teljesen másképpen élem meg az életet,mint más ember, akinek van szociális élete. Pl volt egyszer vki meghívott egy kajára és majdnem sírba fakadtam, mert sosem történt velem ilyesmi, hogy bárki meghívna vmire és ö fizetné, sőt még ott helyben meg is ebédeltünk. Más embernek ez semmit nemm jelent, de aki mindig gép előtt ült és csak négyfal között annak sokat jelentett az ilyen. Ezért mondom 22 évesen ne a gép előtt üljél, mert fájdalmas lesz később a valóság. Nekem is az.

100%-ban abnormális.

mert mégis mi mást csináljon ebben a szép, új, koronahisztis diktatúrában?