Ki milyen saját sztorikat hallott szülőktől, nagyszülőktől (vagy esetleg élt át maga) az 56-os forradalom kapcsán?

Apukám mesélte, ahogy jöttek be a tankok, hogyan forgatták ki a lánctalpak a macskaköveket.

Mindkét szülőm: a rettegés a megfélemlítés. Gyerekek voltak. :(

A család a Nagykörút mellett lakott akkor. Rengeteg történetem van. A családból egy-két tag vagy a közeli barátaik elég sok helyen ott voltak: a Sztálin szobor ledöntésénél, a Parlamentnél Nagy Imre beszédekor, majdnem elmentek oda akkor is, amikor lőtték a teret (egy barátjuk ott is volt, de szerencsére megmenekült), végigmentek a Nagykörúton, amikor épp nem lőttek, hogy lássák, mi a helyzet stb.

Amikor a szüleim látták a Szabadság, szerelem című filmet, azt mondták, tényleg pont olyan volt, a történtek részletei is meg a hangulata is, és ki sem nézték volna az alkotókból, hogy ennyire korhűen fogják megcsinálni.

Férjem nagymamája pont ott lakott a Kálvin tér és a SOTE közti részen, ahol elég intenzív harcok folytak. A pincében bújtak össze az akkor 3 hónapos kisbabájával (férjem nagynénje), meg a családdal. Amikor úgy tűnt, hogy kezdenek enyhülni a lövöldözések, a sógornője kikukucskált az ajtón egy rettenetesen balszerencsés pillanatban, egy kósza lövedék eltalálta és helyben meghalt, kb fél méterre a nagymamától. Sokat mesélt arról az időről, hogy mennyire rettegett, amikor a férje kimerészkedett a házból, meg hogy mennyire durván felforgatták a várost. Nála a tehetetlenség és a félelem vegyült, és kb ezek is jönnek át az elbeszéléseiből.

Minden elismerésem az akkori forradalmároknak, de a nagymama beszámolói alapján én nem vágyom ilyen akciókra.