Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogyan legyek megértő és...

Hogyan legyek megértő és elfogadó egy olyan dologgal kapcsolatban, amit mélységesen elítélek?

Figyelt kérdés

A férjem haverjának a nője elhagyta a gyerekét a férjem haverjáért és nagyon ritkán látogatja, ritkán beszél róla, és ha szabadideje van, akkor is inkább haverokkal iszogatnak, kávézgatnak, sütögetnek. Minket is sokszor hívnak, de mi nem igazán megyünk, mert nekünk is itt a gyerek, akit nem tudunk, meg nem is akarunk kire hagyni, vinni meg inkább nem akarjuk egy iszogatós délutánra. Megkérdezni őt erről azért nem akarom, mert látom, hogy nem szívesen beszél a gyerekről és a felszínes semmitmondó témákon kívül amúgy sem beszélünk sose semmiről, mert úgy érzem, hogy az őt nem érdekli, amiről én beszélek, és sok témában nem is értünk egyet (például testi fenyítés). Tudom, hogy nincs hozzá közöm, próbálok is mindig úgy tenni, mintha nem lenne semmi bajom ezzel a nővel, próbálok kedves lenni, de minél kedvesebb próbálok lenni, annál erőltetettebbnek érzem az egész együtt töltött időt.

Szeretném megérteni, hogy mi vezet rá valakit arra, hogy ennyire ne érdekelje a saját gyereke. Mi vesz rá egy anyát arra, hogy inkább egy férfit válasszon, akiről tudja, hogy nem lenne a gyereke mellé való, mert túl éretlen még?



2022. jún. 9. 14:12
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem kell elfogadónak lenned. Nem kötelező találkozni vele, ha jól értem akkor neked senkid.
2022. jún. 9. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Hát nem mondhatnám, hogy senkim, de ezt inkább privátban írom le, mert félek, nehogy, valahogy magára ismerjen.
2022. jún. 9. 14:16
 3/13 anonim ***** válasza:
100%

#2

Úgy értem, nem a testvéred vagy ilyesmi. De egyébként még ha az is lenne: nem vagy köteles olyan emberekkel tölteni a szabadidődet, akiket nem kedvelsz.

2022. jún. 9. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem se kell megértőnek meg elfogadónak lenned. Ahogy írod, eddig se voltatok barátnők, ezután se kell. Ha nagyon muszáj, bírj ki vele évente egy-két alkalmat, fusd le a kötelező köröket, aztán ennyi.

Nem kell mindenkit szeretni, bőven elég, ha nem szólogatsz be neki.

2022. jún. 9. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
70%

Ez altalában akkor fordul elo amikor az uj pasi a háta közepére se kivánja a gyereket. A nők hajlamosabbak olyankor a gyereket tenni háttérbe. (Egy gyerek nem azert van, hogy elszigeteljen teged a másik nemtől, mégis ezt kepviselik valahogy.)


Plusz azok akiknek pl nem volt anyjuk nem is tudják mi az anyaság es nem fognak a gyerekkel egyutt lenni. Valoszinusitem azt hogy az anyja hanyagolo szülő volt. (Allatkiserletekkel is bizonyitva van hogy hanyagolt kölykök nem is akarnak gyereket de ha az mégis lesz akkor szintén hanyagolni fogják mert ezt jekenti nekik az anyaság amit tanitott nekik az anyjuk. A semmit.)


Valszeg nehéz gyerekkora volt. Ne itelj.

Egy gyerek amugy is egy nő életenek megrontoja sok esetben.

2022. jún. 9. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%

Gyakran megesik, hogy a férfiak haverok, de az párjuk már nem nagyon kedveli egymást.

Nem kell okvetlenül menned a férjeddel.

2022. jún. 9. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
90%
Az lepontozando ha egy nő hagyja egy a gyereket, az meg tök termeszetes, ha a ferfiak teszik ezt es az anya vergodik 20 évig a kölyökkel.🤣
2022. jún. 9. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
*hagyja el
2022. jún. 9. 14:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
100%

Megkaptam a privátod kérdező, nagyon durva... :D

De a véleményem nem változott, nem vagy köteles találkozni, jópofizni vele.

(#1 voltam)

2022. jún. 9. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
81%

Szerintem azt kellene csak belátnod, hogy egy csomó féle ember van. Van akinek nem fontos a gyerek téma. És ettől nem lesz rossz ember vagy valami, ha valahogy rendezve van a gyerek sorsa azért. Szóval pl lehet a párja meg gyerekközpontú és akkor ez mindkettőjüknek jó. Vagy ad bele pénzt vagy bármi.


Szerintem nem jó irány, hogy aki nem úgy él mint mi arról azt gondoljuk, hogy baj van vele.


Szerintem akkor tudnál vele beszélni ezekről, ha nem úgy tekintenél rá, mint akivel baj van, hanem mint aki más fajta és érdekesnek tartod a kérdést, hogy neki milyen lehet az élet. Ami amúgy nekem úgy jön le, hogy itt meg van, mert téged érdekel igazából ez az ember. Szóval akár lenne esélyetek valódi beszélgetést folytatni. De nem úgy, hogy te az Igazságot képviseled és kihallgatod a bűnöst.

2022. jún. 9. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!