Ha fővárosi, értelmiségi családba születsz, tanult, módos szülői és nagyszülői hátérrel, ugyanott tartanál ahol most?

Szerintem nem, akkor nem lett volna annyira bennem, hogy elöbre kell jutni, rendes végzettséget, munkahelyet keresni, jobban ráálltam volna a "majd kapok otthonról mindent" szemléletre.

Így vidéki kisvárosban, három gyereket egyedül nevelö özvegy anyával, aki kicsivel az átlag felett keresett, egyetlen nagyszülö nélkül nélkül nöttem fel. (Az egyetlen pozitív, hogy a család normális, szeretö környezetet biztosított)

Érettségi után nekem természetes volt, hogy egyetemre megyek, megszerzem a gépészmérnöki diplomámat, és a végzettségemnek megfelelö munkakört keresek.

Idöközben van párom, gyerekeim, saját házam, két autónk és mindezt saját erömböl.

Biztos, hogy nem.

Amit itt leírtok, az mindkét oldalról a kivétel. A statisztika nem ezt mutatja. Nézz csak szét a környezetedben, hogy milyen szülőknek, milyen gyerekei vannak.

Nem, hátrébb szerintem. Ha tudom, hogy lesz egy halom örökségem és a szüleim is ennek szellemében neveltek volna, nem hiszem, hogy valaha megtanulok úgy bánni a pénzzel, mint jelenleg. Ha a szüleim olyanok lettek volna, mint amilyenek egyébként is, akkor valószínűleg meglennének a megfelelő alapok, de valószínűleg életképtelenebb lennék és sokkal lassabban haladnék az életben. Mikor anno egyetemre jelentkeztem és jártam, bennem nagyon erősen működött a túlélő ösztön, úgy éreztem, minden azon múlik, mennyire válok szakmailag keresetté és hogy nem engedhetek magamnak egy év csúszást sem.

Nem hiszem, hogy ha nem kellett volna félnem attól, hogy 30 éves koromra az addigra nyugdíjas anyámmal az utcára kerülök, akkor odáig eljutottam volna, hogy ne ő tartson el. Azért az ember nem hajtja ki a belét, ha nem muszáj, bármilyen ambíciózus is.

A képességem arra, hogy megálljak a saját lábamon és összefogjam az életem, szerintem nem fejlődött volna ennyire ki. Lehet, hogy nem is lett volna rá szükségem egyáltalán abban az esetben, mert annyi pénzem lenne, amennyit nem lehet elherdálni, de azért akadnak szép számmal olyan példák körülöttem, akik ilyen háttérrel azt hitték, hogy kurvára ráérnek és minden belefér és végül azt sem tudták megtartani, amit kaptak, nemhogy gyarapítani. Van egy szint, ahol mindegy, mert ha nem követsz el mindent, de tényleg mindent ellene, úgyis minden jó lesz és van, amikor rajtad múlik. Ez a szegénységre is igaz sajnos.

Azért az ember érzi a döntései súlyát, ha azoknak a döntéseknek a közvetlen anyagi helyzetére és életszínvonalára is hatása van.