Hogyan segíthetnék egy magányos idős hölgynek?

Egy kedves ismerősömről van szó. 82 éves. Egyedül él. El tudja még látni magát nagyjából, de érezni ahogyan egyre jobban épül le, csavarodik be. Romlik a memóriája, egészségi állapota, mentális egészsége. Nem tudja/akarja elhagyni a házát (mankóval jár, elég instabil). Az az igazság, hogy lassan semmi mást nem lehet tőle hallani, csak hogy "meg vagyok mert meg kell lenni". Nincsen hobbyja, nincsenek céljai, csak otthon kesereg a leromlott egészségi állapotán és saját bevallása szerint is csak "túléli" valahogy a napokat, azon kesereg folyamatosan hogy milyen "nyomorék" lett. Biztosan nagyon nehéz lehet megélni azt, hogy az ember teste már nem úgy viselkedik, minden mozdulat fájdalmas/kimerítő, ezt persze el tudom képzelni.

Van egy lánya aki minden nap meglátogatja, enni visz neki, a testvérei is néha napján meglátogatják, valamint ápoló-segítő is jár hozzá, tehát nincs teljesen egymaga. Csak egyszerűen nincsenek céljai, nincsen motivációja, egyre jobban észreveszem, hogy például ha leejt valamit akkor azt otthagyja, hiába tudná felvenni, megvárja hogy majd valaki más felvegye. Próbáltam neki javasolni már mindenfélét, de mindenre elutasítóan reagált. Például megtudtam hogy régebben horgolt és ajánlottam hogy hozhatok neki alapanyagokat horgoljon újra, de azt mondta a kezei nagyon reumásak már nem bírná. Kérdeztem nem-e szeretne olvasni valamiket vagy keresztrejtvényt fejteni, azt mondta attól csak kilükednek a szemei nem szereti erőltetni őket. Mondtam hogy menjünk ki sétálni az utcára kicsit azt mondja nem akar mert majd megbámulják őt az emberek a mankója miatt. Ajánlottam, hogy hozok neki fekete-fehér filmeket pendriveon (mindig panaszkodik hogy hülyeségek mennek a tévében, bezzeg régen azok a fekete-fehér filmek) arra azt mondta most nem, majd máskor. Kérdeztem nem-e szeretne randizni, vagy valamilyen kisállatot beszerezni de mindkét ötlettel szemben nagyon elutasító volt. Egyszerűen akárhogy próbálkozom nem tudom ebből az állapotból kizökkenteni őt. Szeretném valahogy a fennmaradó éveit valahogy tartalmasabbá tenni, hogy ne legyen ilyen szomorú és keserű, és ne csak túlélje a napokat hanem újra valami értelmét láthassa az életnek, de nem tudom hogy hogyan/mivel motiválhatnám, segíthetnék neki. Félek, hogy ebben az állapotban gyors leépülés vár csak rá, annyira szeretnék neki valahogyan segíteni.

Valakinek van valamilyen ötlete, hogy hogyan tudnám valahogyan előcsalogatni őt a barlangjából, amibe bezárta magát és vidámabbá tenni az életét? Hogyan tudnám motiválni arra hogy valami örömteli dologgal kösse le magát a sok szomorkodás, kesergés helyett? Mit tehetnék érte?

Köszönöm hogy elolvastad!

Előre is köszönök minden tanácsot, gondolatot amivel előrébb juthatnék legalább egy centivel!