Egy hónapban mennyi "kimenő" jár egy anyukának?

Nem konkrétan kimenőre célzok, de nem jut eszembe másik kifejezés.

Az a lényeg, hogy a párom elvárja, hogy 1 kisgyerekkel egész nap itthon legyek és sehová se menjünk max az udvarra (kertes ház) mert a kapun kívül már anyagias..

Egy picike faluban élünk, itt nincs nagyon semmi, a legközelebbi város kb 25km re van)

Boltba nem megyek max nagyon ritkán, mert mindig bevásárol nekünk munka után.

1hónapba, maximum 1helyre mehetünk együtt, mint család de az a Spar, vagy Lidl.

Ott nem vehetünk semmit, csak is a megélhetéshez szükséges dolgokat.

Ezt mi elfogadjuk mert kevés jövedelmünk van.

(Nem tudom mi számít kevésnek ő is dolgozik, én a gyermekemmel gyeden vagyok, tehát kb 400 körül van a jövedelmünk) igazából mindig is azt "nevelte belém" hogy kevés és hogy szegény család vagyunk.

Ha mégis kikönyörgöm hogy menjünk valahová, akkor egyébként elvisz. Ez csak és kizárólag hétvégén van mert hétközben dolgozik.

Olyankor bemegyünk a városba, fagyizni vagy játszótérre.

De 1hónapban max 1x vagy 2x hagyhatjuk el a házat.

Ilyenkor én nem költök semmi pénzt, az évek alatt már valahogy belém rögzült hogy nem veszek semmit.

Van olyan is, mikor ruhát kellene rám venni, mert elért valamelyik ruhám anyaga.

Olyankor hiába tudom hogy kellene vennem, de nem veszek mert ez így belém rögzült.

(Természetesen a kislányunknak mindent megveszünk amire szüksége van)

A boltok árait egyáltalán nem ismerem, ha elmegyünk egy messzebb útra, pl. Húsvétkor voltunk állatkertben, olyankor utána napokig fáj a fejem és rosszul vagyok.

Arra azt mondja, hogy többet sehova nem mehetünk mert nekem mindig bajom van.

Szerintem meg azért mert így hat rám a levegő, ha kiszabadulok.

Igazából már lehet hogy kialakult egy depresszió is nálam, mert mikor tudom hogy menni fogunk valahová az elkövetkezendö napokban, már rástresszelek, feszült vagyok, sokat sírok is előtte, hogy "úristen menni fogunk el, akarom én ezt egyáltalán"? Pedig csak a városi Lidlbe megyünk meg max játszótérre.

Már elejétől így megy, lassan 9éve vagyunk együtt.

Vannak kiborulásaim, amikor kiadom ezt az egészet magamból neki, olyankor azt vágja a fejemhez hogy örüljek hogy mi itthon vagyunk a kényelemben.

Ő sokat jön megy, van mikor hétvégén is itthon hagy minket, ő megy az anyukájához budapestre, vagy épp segítenie kell valami ismerősének itt a faluban és van hogy fél napot nem látjuk.

Ha mondom hogy be szeretnék menni a boltba, akkor azt mondja írjam mi kell mert ő gyorsabban megjárja.

Mit kellene tennem?

Egyébként nem bánt minket, nem agresszív, csak kicsit olyan érzésem van, mintha nem férjem lenne hanem apukám.

Ő 29 éves

Én 26