Minden ember életében van egy "beüt a ménkű" időszak?

Volt már ilyesmi, igen. Szakítottam, rá egy hónapra kiégett a vezeték a falban, beteg lett a kutyám (valami fosós-hányós borzalmat beszedett és rettenetesen legyengült), nevelőapám autóbalesetezett, elhagytam a pénztárcám. A végén csak álltam a járdán hazafelé menet (mikor rájöttem, hogy nincsenek meg az irataim) és csak annyi jött ki a számon, hogy "komolyan, b*meg"?

Aztán volt ugyanilyen szerencsére jó időszakban is, mikor 3 közelebbi barátomnak sikerült az interjúja az új munkahelyére szinte egyszerre, egy hónapon belül minden barátom odaköltözött a kerületbe, ahol élek (tök véletlenül így jött ki), rá egy hétre mentünk közösen nyaralni és 80 000 ftot nyertünk a kaparós sorsjegyeken, amiket vittünk a "nyaralásra hangolódós" esténkre, anyukám előtte nap hívott, hogy nem tért vissza a méhnyakrákja a leletek alapján, engem meg felvettek mesterszakra. Olyan volt, mintha megnyertem volna az életet. :D

Vannak ilyenek.

Sok közülük egyszerű kognitív torzítás. Történik valami rossz dolog, ami miatt szerencsétlennek érzed magad, és csak a rosszra figyelsz fel. Ilyenkor kiakad az ember minden elszakadt cipőfűzőn, leesett vázán.

Van, amikor az egyik okozza a másikat. Pl tavaly gerincsérvem lett, a gyerekemet pszichiátriára kellett vinnem, és még a vállam is kificamodott. Ezek nem voltak véletlenek, a túlterheltségből kiindulva egyik hozta a másikat.

Meg van, amikor tényleg összejön. Volt olyan év, amikor két hónap különbséggel temettem el a nagyanyámat és az anyámat, majd a feleségem egészsége is megromlott. Nincs is annál gyönyörűbb, amikor a mama hagyatéki eljárására kell meghatalmazást iratnod az anyáddal az elfekvőn, miközben hív az asszony, hogy légyszi kicsit fogd haladósra, mert be kéne vinned a sürgősségire. Az egy csoda...

És általában ezek nem járnak külön. Amikor a fél családomat eltemetem, az természetesen magával hozza azt, hogy a munkahelyen elcseszek dolgokat, amiért elővesznek, majd este beverem a lábam az ágy sarkába, akkor érzem azt, hogy még a galambok a fán is engem gyűlölnek.

Nekem nem is csak a pillanatnyi baj fáj, hanem a hosszú távú kihatásai.

Korábban kifejezetten boldog ember voltam. Biztos melóhely, relatív jó fizetés, nem kiemelkedő, de kényelmesen megéltem belőle. Saját lakásra nem is gondoltam de így legalább volt megtakarításom, nem terhelt a tudat. Volt sok ismerősöm, barátom, még párkapcsolat is alakult.

Aztán úgy szétesett minden. Vettem egy panellakást, de rühellem, félig van felújítva de se energiám, se pénzem csinálni, a munkahely is erősen visszaesett, sajnos ezzel a munkahelyi kapcsolataim is, a fizetésemelések is elmaradtak. Plusz visszajött a depresszióm, amit az emberek nem szeretnek, így eltávolodott tőlem mindenki.

Most meg már úgy érzem, hogy nincs is kedvem, erőm mindet újra összeszedni. Lakást leszarom olyan amilyen, kapcsolatot meg nem akarok az emberekkel.

De pár ismerősöm, haverom még így is azt mondta, hogy nekem mennyire jó dolgom van. Bár nem vet fel a pénz, de kényelmesen élek, nem kell senkihez alkalmazkodnom. Ami tényleg előny.

Van ismerősöm, jó fizetés,pár éves SUV-ot vezet, szép felesége van, jön a gyerek, lassan költöznek új lakásba, sokat utaznak. Látszólag jó életet élnek.

Közben meg néha pokol az életük. A srác annyit dolgozik, hogy volt amikor rosszul lett, ha nem hagyja abba akkor tuti eljön egy infarktus neki. A lakásuk bár új, de sokat szívtak a rendszerrel, majdnem bukták az egészet a hitel miatt aminek így is hatalmas kamatai lesznek. A kocsiját folyton szerelőhöz hordja, már pereskedik a szervizzel, plusz volt amikor nálam aludt napokig mert összevesztek.

Amúgy az is szar amikor neked minden jó, másoknak meg minden szar.

Volt olyan évem, hogy minden pozitívan összejött. Közben meg anyám depressziós volt minden különösebb ok nélkül, testvéremmel aki vele él szakított a párja, így egymást is lehúzták.

Ott voltunk, hogy karácsony, tökre boldog voltam, örültem volna, de mást se hallottam, csak hogy ez egy jó szar év volt, ilyen szar évünk még soha nem volt, mindegy, csak felejtsük már el. Nyilván megértem, hogy nekik szar volt.

De nekem is szar érzés volt, hogy senkivel nem tudtam együtt örülni az amúgy jó évemnek meg sikereimnek.