Megfogalmaznátok az életetek főbb sarokköveit? Vagy akár szerepeit, szereplőit?

Nekem sok sok év kellett ameddig kifejlett a személyiségem, nyilván van még mindig ami nem teljes bennem, de hosszú utat jártam meg hogy megtaláljam önmagam, az értékeimet, erősségeimet.

Egy szakítás vezetett el idáig.

Amikor 16 évesen kapcsolatom lett, bele sem gondoltam mennyi munkával jár fent tartani azt.

Közben pedig megmaradni önmagamnak.

Pánikbeteg lettem, majd amikor elkezdtem megismerni az értékeimet elmúlt.

Sosem gondoltam volna hogy egyszer ki leszek békülve magammal, és szeretni fogom magam de hála az égnek sikerült.

Nagyon sokat foglalkoztam az elmúlt időben a spiritualitással és rengeteg kérdésemre választ kaptam.

Mióta jól érzem magam a bőrömben egyre több embert vonzok be, érdeklődnek irántam, keresnek.

Ami pl fél évvel ezelőtt nem volt jellemző.

Nagyon sokáig olyan voltam mint tunyacsáp, mindenben a rosszat láttam, robotnak éreztem magam. De végre sikerült kiteljesednem, és nem volt rá másra szükség mint saját magamra.

Szóval jelenleg ez tartja össze az életem, hogy sok idő óta Boldog vagyok

Az első nyilván a munka, hiszen előkészületekkel, ingázással együtt az tölti ki az ébren töltött hétköznapjaim kétharmadát, utána általában már csak leereszteni van időm a létfenntartás mellett.

Sajnos mostanában a hétvégéim is csak ennyiből állnak, bár szánok egy kis időt apró hobbiknak is, mint a különféle művészetek.

Érzelmileg stabilan szr színvonalon vagyok, mert van egy jólműködő párkapcsolatom ugyan, de egy négy évvel korábbi trauma miatt a padlón vagyok és még sokáig ott is leszek, illetve az élet semmilyen területén nem látom, hogy várható érdemi előrelépés, csak a lassú elmúlás zajlik.

Szerintem ez egy jó kérdés.

Én 53N vagyok, most teljes az életem. Nyilván nem volt mindig így, ideáig el kellett jutni és azért rögös úton jártam/járok.

Sarokkövek: Isten és család (férjem és gyerekeim)

Már tiniként arról álmodoztam, milyen lesz, ha gyerekem lesz, amióta anya vagyok, ők a legfontosabbak, alappillérei az életemnek.

A munkám a hivatásom is, gyógypedagógus vagyok. De nem fontosabb a családtól, volt, hogy a család miatt váltottam munkahelyet. Ott is a gyerekek szeretete a legfontosabb nálam.

Nagyon nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozunk, egy munkatársam mondta egyszer valakinek, aki támadta, hogy hogy lehet az idézem "koszos retkes cigánygyerekeket szeretni?" azt felelte szeretem őket hiszen azért kapom a fizetésem, hogy szeressem őket. Valahol igen plusz ezt másképp nem lehet.

Egy barátommal vitatkoztunk, hogy mi a legfontosabb az életben.

Szerinte az igazság a legfontosabb.

Szerintem a szeretet a legfontosabb. Szerintem az igazság nem elég önmagában és szeretet nélkül öncélú dolog az igazság hangoztatása.

Szóval az én életem kulcsszava a szeretet.

Ezért a legfontosabbak a szeretteim akik körülvesznek.

Százalékban? 100%-ban vagyok anya, feleség, tanárnéni és nő is egyszerre. Időnként összeroppanok és lemerülök mert nem lehet 100% teljesíteni állandóan, de megtanultam időnként elvonulni a külvilágtól és magammal lenni azért, hogy feltöltődjek. Olyankor zenét hallgatok, festek és olvasok. Majd újból beindulok pörögni, lehet, hogy némileg hiperaktív vagyok, de ha valamit csinálok azt teljes erőbedobással teszem.

Főleg abuzálók lerázása és megélhetés körül forgok csak.

Ignorálások költözések tiltások hogy megzabaduljak a toxic zaklató rágalmazó fenyegető emberektől, és helyettük segítők "feltöltők" talán barátok keresése(ami 1 rokon van csak jelenleg)megélhetés kilátások alapozása munkahelyek.

A párkapcsolatról jelenleg lemondtam.

Egyik se tetszik aki akadna. Nincs a környezetemben senki. De szoc életem sincs a melo miatt. Munkahelyi kollegákkal nincs intimebb kapcsolatom csak szakmai de egyik se az én köröm teljesen mások pl öregek vagy családosak nem lehet velük bulizni se mert nem járnak sehova.

Igazábol a sok szenvedésbol bántalmazók kezeibol való kimászás és valahogy egy uj kapcsrendszer kiépítése, és anyagi fejlodés amiért küzdök folyton.

Sz.r az egész életem röviden tömören.

5

De ettől már csak jobb lehet, bízzunk benne. Lehet 10 év múlva már csak nevetsz az egészen, vagy bölcselkedve osztod az észt azoknak, akik sz@rban vannak.

Életem nagy kövei csak egymásra halmozták a rosszat, amiből éveken keresztül nem tudtam kitörni.

Egyik szülőm halála, mostohám életembe lépése > étkezési zavar elég gyorsan az ő OCD-je és kontrollmániája okán

Recovery-relapse éveken át, majd a bűvös 35 kiló, a legmélyebb pont, ahol majdnem meghaltam végül.

Élek (nem vagyok még teljesen gyógyult, de nem éheztetem magam).

A legnagyobb fordulópont a könyvem megjelenése lesz, és OTT végre büszke leszek magamra, amiért igen, ezt megcsináltam. :)