Mire jó a tapasztalat, a "bölcsesség" ha a fiatalabbak úgyis szinte elölről kezdik a tapasztalást?

Ezer éve tök oké volt a kínzás, mint büntetés. Ma már azt a kort éljük, ahol kollektíven tudjuk, hogy a büntetés önellentmondásos.

Szóval azért erősen érződik a kollektív "bölcsesség".

Nem gondolom, hogy a bölcsesség mindig megfontolandó tanácsot jelent.

Apám pl. világ életében a követendő példa ellenpéldája volt mindenben, tehát nekem hiába mondogatta az okosságait, már gyerekként tudtam, hogy bármi lesz belőlem, nem akarok olyan lenni, mint ő. Ebből következik, hogy a korral nem jár együtt a bölcsesség, inkább az adott embertől függ.

Én azt gondolom, a jellemet az formálja igazán, amit megélünk életünk során. Lehet persze formálni gyerekkorban, segíteni a szülőnek tanácsokkal a gyereket, de mindenki a saját életének a kovácsa. Ha tanul a hibáiból, akkor fejlődhet, ha nem, akkor minden pofont, amit az életben kap, szerencsétlenségnek fog fel és nem veszi észre a saját felelősségét a dolgok mögött.