Mit tesztek, ha láttok valakit az utcán sírni?

Igen,mert lehet,hogy épp kirabolták és akkor tudnám hívni neki a rendőrség,mert ő telefon hiányában nem tudja.

De ha nem is ilyen baja van,akkor is megpróbálnám megvigasztalni.

Én is láttam már embereket sírni az utcán főleg fiatal lányokat, de nem mentem oda mert mindig volt velük valaki, vagy többen vigasztalták, nem láttam szükségét a dolognak.

Bár egyszer már láttam egy lányt sírni, aki később a barátnőm lett és 2 évig jártunk.

Ő nem az utcán volt hanem a város mellett a mező közepén ült a füves gazos helyen egy fatövében és ott pityergett.

Amikor odamentem akkor távolról láttam hogy ott van valaki, de nem foglalkoztam vele, mert nem úgy látszott mintha sírna, én meg akkor fotózni mentem oda elsősorban mivel volt a közelben egy vasút vonal és azt fotózgatta ahogy megy a vonat plusz épp vihar készülődött így tökéletes látvány volt. Persze akkor közelebb mentem mert észrevettem hogy még mindig ott ül az illető és gondoltam akkor lefotózom őt is a kép kedvéért de mivel akkor egy korábbi blogomra készültek volna a képek így nem akartam hogy gond legyen belőle így odamentem hozzá hogy megbeszéljem vele, ezt persze ha akarja, és akkor látta hogy közeledek felé, olyankor elfordult meg kezdett felállni. Akkor mondtam hogy "Szia! Ne haragudj hogy zaklatlak....." Nem írom le a teljes szöveget. Akkor már bátrabb volt mert azt hitte hogy el akarom zavarni vagy valami, és észrevettem hogy vörös az arca meg könnyes a szeme és elég remegő hangon szólt vissza hozzám.

Akkor már levettem hogy miért ült ott ilyen sokáig mert legalább 1 órája ott voltam és kitudja hogy még előtte mennyit ült ott. Aztán akkor beszélgettünk, igazából örült neki hogy ott voltam mert akkor épp nem volt kihez szólnia mert gyakorlatilag nem voltak még barátai mivel pár hete költözött ide, éppen nyáron és még nem ismerte meg az új iskola társait sem. A barátja hagyta éppen el a távolság miatt, pedig nem laktak egymástól olyan messze mert a párja a régi és az új lakhelye közti útvonalon lakott tehát olyan 40 km-re innen, de dobta a csajt, és attól volt kiakadva mert se barátai se párja nem volt már mellette és akkor gyűlt össze benne a fájdalom hogy gyakorlatilag egyedül van nulla ismeretséggel a szülei nem értek rá ezért is "menekült" el otthonról.

Akkor próbáltam megvigasztalni, megsajnáltam őt, és fel ajánlottam neki hogy bemutatom neki a várost, mivel nem egy iskolába jártunk mert ő a másikba iratkozott így pár ismerősömmel összehoztam akik abba a suliba jártak hogy ha nem is az osztálytársai de legalább mutassák meg neki a helyet, és év elején segítsenek is neki ha úgy alakul.

Nagyon sokat segítettem neki, kb 2 órán át beszélgettünk ott, elhívtam őt fagyizni, hazakísértem másnap meg megmutattam neki a várost aztán a környéket. Bemutattam embereket, tehát az egész augusztusi hónapjára csináltam programot szinte minden nap együtt voltunk. elvittem őt bulizni, új embereket ismert meg, meg ugye pár régi barátnőjét felkerestem mert be lettem mutatva nekik a virtuális világban persze, webkamerán néhányuk ismerősöm is lett facebookon, akkor kezdett népszerű lenni idehaza igazán. És akkor szülinapjára egy bulit is összehoztam neki a régi barátaival és az újakkal. A régi barátait elhívtam, 6 embert. Akkor volt egy ismerősöm akinek volt egy üres lakása, az tökéletes volt a bulira, meg nekik szállásra is. Mivel akkor már mindenki 18 éves volt így könnyű is volt ezt összehozni az hatalmas meglepetés volt neki. Persze már nem járunk sajnos, mivel már első évet lenyomott egyetemen és a sors úgy hozta hogy kollégista lett és közel van a régi városához így megszakadt a kapcsolat mert ő már oda járt haza és nem a szüleihez. Összejött egy rendes sráccal az egyetemen engem meg jó átvert, én nekem kösz9nhette azt hogy megismerte a várost és segítettem neki, mert ha nem lettem volna ott akkor öngyilkos lett volna (bevallotta). De amikor ezzel a húzásával a hátamba szúrta a kést akkor már tagadta ezt meg teljesen megváltozott, kifordult önmagából.

Megvigasztaltam, új életet építettem fel neki, és ez volt érte a hála.

persze ezzel nem azt mondom hogy ha megint meglátok egy lányt sírni akkor nem megyek oda hozzá, de ez csúnya dolog volt tőle én szerintem. De mostanában nem is látok ilyet.

Igaz hogy nem mozdulok ki annyit mint régen, mert már minden ismerősömnek megvan a maga élete, dogoznak, páran már gyereket vállaltak, én is dolgozom ész nélkül, plusz a szomszéd házat is csináljuk apámmal amit majd én fogok megkapni.

Hát lehet rákérdezek, hogy tudok-e segíteni ha azt mondja nem, akkor valószínűleg olyan történt amihez semmi közöm.

Bár lehet átgondolom mert eléggé bunkók tudnak lenni az emberek. Még télen előttem a zebrán csúnyán elesett egy nő, meg jajjogot, mire odaértem felállt de kérdeztem hogy jól van-e?

Erre elkezdi: Szerinted...? Ilyen flegmán.

Pedig nem úgy értettem (mert gondoltam fájt), csak arra értettem hogy nem-e tört el valamije, vagy hazatud-e menni, nem-e kell valami segítség (mondjuk hívjak mentőt)

Az ilyen bunkók miatt gyakran már segíteni sem mer az ember...

Ha látnám rajta, hogy amolyan "elveszett", vagy valahogy lejön, hogy segítséget keres, csak nem mer megszólítani másokat, valszeg odamennék, megkérdezném mi a baj, tudok-e segíteni.

Egyébként nem hiszem.

Fura egy világ van, kb 2 hónapja mentem az utcán és egy idősebb hölgy az út túloldalán pont arcra esett.

Feltűnt, hogy fel se bír kelni, és az volt a durva, hogy így kb mindenki aki úgy kb a közelébe volt, csak úgy elvolt mint ha semmi se történt volna.

Én szaladtam át az úttesten az út túloldaláról és felsegítettem a hölgyet, akinek nem mellékesen csupa vér volt az arca, amiatt, hogy beütötte.

Végülis nem kellett orvos, haza tudott menni, de én akkor döbbentem le, mekkora a közöny, mennyire nem foglalkoznak az emberek egymással. Szóval ebből kiindulva nem hiszem, hogy egy síró ember sok embert megindítana. :\