Nehéz alkalmazkodni az új életemhez, mit tudnék tenni?

El kellett költöznöm. Egy kisvárosban laktam, mindenki szeretett, tulajdonképpen "sztároltak" volna, ha hagytam volna.

Felköltöztem Pestre. Utolsó évem a gimnáziumban, az osztálytársaimmal nem nagyon érdekeljük egymást, persze elvagyunk, de nem hiszem, hogy tartósabb barátságok lesznek. Külőnbözőek vagyunk, idősebb vagyok.

A szüleim éjjel-nappal dolgoznak, szóval nincs otthon senki, de a magányt szerencsére jól tűröm. De az unalmat nem. Akárhová mentem volna sportolni, vagy túl drága, vagy túl öreg vagyok hozzá, és nem lenne értelme belefogni (versenytánc, szinkronúszás - eddig balettoztam; próbálkoztam más csapatsportoknál is, pl. kézi- vagy röplabda, de egyiket se tudnám olyan szinten űzni, mint régen a balettot).

Azonkívül volt egy elképzelésem a jövőről, de olyan kritikákat kaptam, amikből azt szűrtem le, hogy nem vagyok elég jó a választott pályához, (és sajnos igaz) amire eddig készültem, ami nagyon gáz, mett érettségizek, nem tudom, menjek-e egy olyan szakra, ami nem érdekel, vagy kockáztassak, és valószínűleg lebőgök, és diplomás munkanélküli leszek.

Egy hatalmas nyomorék vagyok, az egész eddigi életem gyönyörű volt, azt hiszem, vége a legszebb éveimnek. Mit tudnék kezdeni magammal? Nem tudok szerepelni, se versenyezni, és még a választott pályámhoz se vagyok elég jó... línál még nekem valamit az élet??? Nem akarok enyhén duci feleség lenni, akinek az EGYETLENEGY sikere a családja. Karriert akarok és sikerélményt, de most egyikre sincs esélyem.

18/L