Most komolyan csak ezen múlna?

"az embereket a vágyai viszik le a útról amiért idejött,"

Hallgatom, mi az az út akkor, amiért idejöttünk.

Oké, képes vagyok elfogadni, hogy mindenkinek más utat kell bejárnia. Csak egyvalamit nem értek: ha pl. valaki örökök (esetleg sorozatosan), vagy a szerencse folyton pártját fogja, attól nem fog változni, nem fog fejlődni. Míg aki majd' megszakad abba, hogy végre változzanak az életkörülményei, azon meg túl sok a teher.

Ha létezik úgynevezett gondviselés, isteni igazságszolgáltatás, akkor nem kellene, hogy kevésbé legyenek differenciák emberéletek között? Úgy értem, miért szenved valaki indokolatlanul sokat, és más meg miért szerencsés folyton? Vagy tessék itt egy példa: a csecsemő, aki, rákosként jön már a világra, neki mi a bűne, mit kell megtapasztalnia már ilyen kicsi korban?

"ezt neked kell tudnod,neked kell megfejtened"

De hogy fejtsem meg? Hogyan kapható útmutatás? Néha rendesen olyan érzésem van, mintha átok ülne rajtam (bár nem tudom, ez lehetséges-e egyáltalán), mert sokszor sorra jönnek a negatív dolgok az életemben, és csak lesek, hogy de hát mit követtem el, vagy ki ellen?

"Lehet a lényedet kell átadnod másnak,vagy támasza lenni.."

Lehet, de mégsincs megerősítés "odaföntről". Olyankor honnan tudjam, merre menjek, mert most úgy érzem, nem a helyes úton járok, de nincs jelzés, hogy merre induljak..sokszor mondják,hogy csak figyelni kell a jelekre. Régebben volt is pár jel, megérzések..de mára ezek valahogy eltűntek :( És nem tudom, miért.

"mindenkinek a küldetése..egyénileg rászabott,a személyiségéhez,a lelkivilágához a adottságához..."

Ezt még el is fogadnám, csak itt akkor megint nem értek valamit: ha elvileg az adottságainknak megfelelő életet éljük, mert az van ránk kiszabva, akkor hogy lehetséges az, hogy érzem, tudom, miben kellene kiteljesednem, mégsem hozza össze a sors a szükséges feltételeket. Pedig nem várom ölbe tett kézzel, valóban teszek érte. De mintha nem akarna "beteljesülni a sorsom".

Tudod, én abban hiszek, hogy ha pl. valaki valamiben tehetséges (bármiben!), azt nem véletlen kapta a sorstól, azzal élni kell. De akkor hogyan lehetséges, hogy rengeteg tehetséges embereknek nem sikerül beteljesíteniük, amiért elvileg itt vannak?

"lehet hogy nagy dolog lehet hogy jelentéktelen,és lehet hogy sosem fogod megtudni sikerült e a küldetésed..."

Na de nem azért IS vagyunk ezen a világon, hogy beteljesítsük a küldetésünket? De úgy hogy teljesítsük be, ha azt sem tudjuk, hogy mit kellene beteljesítenünk, vagy éppen tudjuk, mit, csak az utat nem látjuk, hogy hogyan tudnánk azt beteljesíteni? Ha például valaki már gyermekkorától kiválóan táncol, látszik, hogy szinte egybeforr a tánccal, arról nehezen hiszem el, hogy az ő küldetése mégsem a tánc lesz, hanem pl. hogy bíró legyen, vagy szakács...

Én már ezen annyit gondolkodtam,hogy lehet, más az életutam, mint amit jelenleg képzelek magamnak, vagy, szinkronban ezzel: amit mások képzelnek nekem, de közben semmi más nem kerül utamba, egyszerűen nem érzem, hogy nekem más pályán kellene már most lennem, vagy oda kellene kerülnöm. De közben nem haladok jelenlegi pályámon sem. Szóval én ezt a megrekedést nem értem, hogy ez mire jó, hiszen ez nem vezet sehová. Azt meg nem nagyon hiszem, hogy az én életutam az volna, hogy folyton hezitálok, hogy a megfelelő úton járok-e vagy sem.