Van itt olyan közép-vagy időskorú ember, aki így utólag visszagondolva nem menne vissza a gyerekkoráig, hogy újra leélje az életét, ha lehetősége lenne rá? És inkább örül már, hogy annyi idős, amennyi.

Annak nem örülök, hogy már öreg vagyok, mert mindent lassabban tudok megcsinálni, mint évekkel ezelőtt.

A gyerek korom elég jó volt, de a Horthy, náci, Rákosi időket nem szeretném újra átélni. A 60-as évek vége utáni időket szívesen élném át. Sőt, még 2010-ig is elég jó volt az élet. Most viszont egyre rosszabb.

Voltak jó dolgok és rosszak is az életemben. De ez természetes. Ha rossz volt, akkor bíztam abban, hogy ezután csak jó jöhet.

Engem nagyon sokat szapultak és aláztak a szüleim, ami miatt előbb szociális fóbia, majd később depresszió alakult ki nálam. Mindezeknek - évekig tartó gyógyszerszedés után - csak 40 éves korom után lett vége, úgyhogy kb. onnan számíthatom, hogy igazán élek. Azelőtt fogalmam sem volt, hogy ilyen könnyű is lehet a lét, ami így számomra már egyáltalán nem elviselhetetlen.

Persze fóbia és depi nélkül szívesen lennék újra fiatal, hisz gátlásokkal telin nem voltam szabad, így nem sok örömöm volt benne.