Életünk során ugyanazt az utat járjuk be mint a szüleink, semmivel nem leszünk jobbak. Mit gondoltok, így van?

Szerintem ez a legtöbb esetben igaz. Én már általános iskolában tudtam, mivel szeretnék foglalkozni, és ezek nem álmok, hanem kivitelezhető, reális tervek voltak. A szüleim beleszóltak a dologba, és apám nyomdokaiba kellett lépnek. Azóta túl vagyok a technikumon, a diplomán, és echte ugyanaz a helyzet velem, mint anno apámmal volt. A különség annyi, hogy én egész életemben utáltam amit csinálok, ő pedig 5 év munka után ábrándult ki a szakmából. Még a rossz szokásaink is egyeznek. Nekem is fent kell maradnom éjszaka, mert muszáj hazavinnem a munkehelyi éjszakákat, nappal pedig hullafáradt vagyok, a töménytelen mennyiségű koffeintől. A stressz miatt pedig kialakult nálam a nikotin függőség. Ördögi kör...

Valamilyen szinten minden szülő a saját mintájára akarja formálni a gyereket. Nincs olyan szülő, aki azt szeretné, hogy a fia/lánya ugyanazokat a hibákat kövesse el, mint ő. Ezzel az a baj, hogy sokszor visszafelé sül el.

Azt tudom mondani minden szülőnek, aki ezt olvassa, hogy támogassa a gyerekét, akár tetszik az általa választott élet út, akár nem. Az egy dolog, hogy a gyereked képes "átvenni" a szakmád, a probléma ott van, hogy a gyereked nem biztos, hogy ezt szeretné. Úgy élni le az életed, hogy tudod, 2 ember önkényes, idióta döntése miatt nem a saját, hanem egy ráderöltetett személyiséggel, munkával rendelkezel, már-már emberkínzás.