Van valaki, aki sok megaláztatást szenvedett el, és fel tudott állni belőle?

Én is voltam-vagyok ilyen helyzetben. Amióta az eszemet tudom, két ember kivételével mindenki csak bántott. Fizikailag ritkábban, de gyakran terrorizáltak.

A családban is voltak majdnem gyilkosságok, gyereklopás, gyerekverés, meg sok más, ami nagy része mára már megszűnt.

Az iskolában, meg majdnem minden ember szemében célpont voltam, csak azért, mert kicsit érdekesen alszom, és a hajam ez miatt nagyon dússá lett...

Nagyon sokáig egy barátom sem volt, nem volt senki, aki támaszt nyújtott volna, még a saját családom is mit tett? Még jobban rontottak a helyzeten.

Nagyjából két éve van egy barátnőm, az ő megismerésével kezdtek helyreállni a dolgok. Akkoriban voltam a mélyponton, amikor már öngyilkos akartam lenni - csak nem haltam meg...-, és ő a családjával lett a családom, nem az, amelyik valójában az.

Azóta a helyzet nagy részben jó lett, de a mai napig itthon is céltábla vagyok.

Ha a lelkem nem is annyira, de az idegrendszerem megsínylette azt a több, mint egy évtized s*r sorsot. No meg az elmém. A fentebb felsoroltak miatt többször kellett pszichológushoz mennem.

Egyébként ez személy és helyzet függő is, hogy ki mennyire sínyli meg a szenvedtetéseket.

Csak egyet nem értek: Aki másokat bánt, megaláz, az nem érez semmi bűntudatot?