Mit gondoltok, az őrület rossz érzés? Kétségbeejtő? Egyáltalán, igaz az, hogy aki őrült, az nem is tud róla?

Egy demens felesége vagyok. Pár éve felvetették, helyeztessem gondnokság alá. Nem vitt rá a lélek. Már bánom.

Agresszív, és nem emlékszik rá. Vagy nem akar...

Gondját viselem, mert nincs más választásom.

Nem akarom a gyerekeimre hagyni ezt a megoldhatatlan gondot.

Önvédelmi sportra járok, hogy megvédjem magam.

Maga a pokol..

Mindezt 60 éves teszem.

Nem vagyok szkizofrén , de a non-szkizofrénia és a szkizofrénia határán mozgok.

Az én tapasztalatom az, hogy voltak pillanatok, amikor őrjítő volt a saját agyamban lennem.

Olyan periódusokat éltem át, amikor egyszerűen százmilliárd darabokra robbant az elmém és mindegyik darab egy külön nyelvet beszélt, én meg nem találtam már a támaszt a saját agyamban, hiszen amikor az elme önmaga a zsaru és a szökevény, akkor melyik tudja legyőzni a másikat ?

Aztán az évek során egyre többet olvastam erről a témáról. Egyre jobban foglalkoztatott az elme és annak rejtélyei. Nem mentem pszichológia szakra, nem hiszek a hivatalos pszichológiában. Vannak olyan dolgok, amikre az világít rá, amit sem az egyetemen nem tanítanak, sem a pszichiáterek nem tudnak. Viszont ha az ember megtalálja ezeket a dolgokat, akkor azonos frekvenciára tud kerülni a saját " őrületével " - bár nincs őrület és nincs normalitás sem. Csak hajszálnyi tangensgörbék vannak a realitással.

" Mind mentálisan problémásak vagyunk. Mindössze vannak közülünk olyanok, akik ezt jól eltudják titkolni - és nem is olyan jól, végül is. " - Stephen King