Miért van ez? Hogy juthatnék ebből ki?

1-1,5 éve már úgy érzem,hogy semmi értelme az életemnek,nem tudom kivel megosztani az érzéseimet,az egyéb dolgokat,nem tudok minek örülni.Édesanyámnak van egy élettársa 5 éve kb és vele se tudok semmit megbeszélni,mert teljesen olyan már mint az akivel együtt van.Soha nem beszélünk semmi olyanról amiről kéne ebben,a korban,ha meg hozzám szól,akkor az azt jelenti,hogy valami baj van,mert már akkor leordítja a fejem,ha elsőre valamit nem úgy csinálok ahogy kell.Nem veszi észre,ha baj van,viszont nekem mindig teljesítenem kell,a társa pedig még jobban úszít ellene,ugyanis gimibe 4-es tanuló vagyok,de mindig levagyok szidva,hogy lusta vagyok,miért nem tanulok jobban,úgy gondoltam,ha lesz egy kis keresetem,akkor egy lakást kibérelnék és akkor legalább ezzel nem kéne törődnöm...Most váltottam sulit,az előző iskolában a diákok 90% füvezett,mást is tolt,én úgy éreztem menni akarok valamire,de az az egy év is nagyon betett,mert már csak az,hogy ott voltam köztük,hallottam miről beszélnek engem is letört,úgy érzem elvesztek az álmaim,céljaim...

Barátaim nem nagyon vannak,egy van aki már 3-4 éves korom óta ismer,maximum vele,ha tudok beszélni,ő az aki jobb kedvre tud deríteni.Viszont keveset tudunk találkozni,most a sulikezdés miatt megint kevesebbet.

Mit tegyek,hogy megváltozzak?Nem tudok magam elé célokat állítani..Aki tud kérem segítsen válaszban!Köszönöm előre!