Mit tegyek, ha már meguntam ezt az egészet (lent) 17/L?

Egyszerűen meguntam/megutáltam az életem.

Értelmetlennek érzem,azt az állítólagos "sok jót"az életben amiről mások beszélnek én nem látom.

Van barátom,szeretem,én úgy érzem ő is engem,de sokat veszekszünk,ebbe is belefáradtam már és ő olyan típus szerintem akit könnyű befolyásolni,a haverjai meg az anyja utálnak(nem tudom mi alapon,mert köszönésen kivül egy szót nem váltottak velem),hajtogatják barátomnak hogy túl sokat vagyunk együtt,hogy én nem tudom elfoglalni magam egyedül(ez nem igaz,eltudom magam foglalni,de nem azért van barátom hogy max telefonon beszélgessek vele)azért akarok vele lenni,az anyja meg azzal jön barátomnak hogy én a volt barátnője nyomába sem érek,tehát már ebbe is belefáradtam hogy azért hogy normális kapcsolatunk legyen,mindenki ellen "küzdenem kell"úgymond.

Na meg abba is belefáradok hogy magáért a barátomért is

küzdök úgymond,a céljaiért,persze tudom,nem kötelező de nem bírom csak úgy tűrni hogy ő egyszer mondta hogy akar valamit tanulni,jobb fizetést(elég kevés,ő és az anyja nem tud belőle normálisan megélni),jobb munkahelyet amit szeret is csinálni,de az anyja meg a haverok tömik tele a fejét azzal hogy jó így,nem kell,minek a "felesleges macera"vele.

Ezentúl nekem még ott a tanulás,ami nem is megy jól,és nem is érzem értelmét,mert azt mondják pl a szüleim hogy tanulj,hogy azt csináld amit szeretsz,de mit szeretnék? Fogalmam sincs.

Csendes vagyok,visszahúzodó,csak úgy ritkán kezdek valakivel beszélgetést,elég ügyetlen vagyok sok mindenben,de nem tudok,és nem is akarok már valaki más lenni. Viszont a közösségekben(pl osztály)csak 1-2 ember van aki beszélget velem,1-2 aki semlegesen áll hozzám,a többi meg úgy néz rám és úgy beszél rólam mint ha valami koszos kis senki lennék kb.

De már visszaszólni se szólok,fárasztó már ez is,és egyébként is,volt régebben hogy visszaszóltam az ilyeneknek de nem változott semmi.Barátaim nincsenek.

Igazából már meg is utáltam valahol az embereket,nem mintha én magam olyan tökéletes lennék,de azt tapasztalom átlagban hogy az emberek bunkók,kibeszélnek a hátad mögött,igazából ha mondanál valamit nem is érdekli őket,csak a saját kis életük érdekes,ha valami nehézség van a kapcsolatotokban(ez nem csak párkapcsolat,barátság stb),villámgyorsan ott hagy a szarban az is aki azt mondta hogy mindig melletted állna,vagy ha találnak egy jobb párt,egy "jobb" barátot,akkor úgyszintén ejtik a francba az embert.

Bulizni nem járok,volt mikor jártam,de igazából az csak abból áll hogy idegenek próbálkoznak egy jó szex reményében meg max addig felejtem el a gondokat,míg nem vagyok józan,de utána minden visszatér a régi kerékvágásba.

Van amivel elfoglalom magam,olvasok,rajzolok,esetleg gépen játszom valamivel,de ezek sem jelentenek már egy ideje semmit nekem.

A bátyámat nem érdekli a barátnőjén kivül semmi,az anyám minden második nap legkésőbb idegbetegen jön haza a munkából és akkor mindenkivel csak ordibálni tud,meg elhordani minden köcsögnek.

A párját csak az anyám érdekli,nyilvánvalóan.

Az apám meg néha azt kívánom inkább halt volna meg,akkor azt mondhatnám ezért nem tud már velem foglalkozni,de persze él,és egyszerűen csak leszarja mi van velem.

Írhatjátok hogy ez mind hiszti,meg hogy lesznek nagyobb gondjaim is az életben,igen,gondolom,akkor gyenge vagyok,de én már ennyibe is belefáradtam.