Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Miért a jók halnak meg? Ezt...

Stew001 kérdése:

Miért a jók halnak meg? Ezt érdemelte?

Figyelt kérdés

Az elmúlt egy évben egyre többet gondolkozok és beszélgetek arről, hogy vajon mi lesz az emberekkel a haláluk után? Vajon létezik-e isten és a mennyország vagy miután meghalunk egyszerűen megszűnik minden. És, hogy a jó embereknek miért van annyi bajuk? Miért halnak meg korán?


Elmondanék egy történetet, amit anyám mondott el pár hete és eléggé lehangolt engem.


Ugye az tény, hogy a gazdabb emberek TÖBBSÉGE fösvény, hiába van meg mindene egyre és egyre többet akarnak. Először jó az 5 millós autó, majd már a 15 milliós kell, majd a 30 milliós és így tovább.


1989-ben történt, hogy ide költözött a szomszéd faluba egy szegény család. Egy nő és két gyereke. A nő 40 év körüli volt akkor, a kisebb gyerek kb 15 éves lehetett, na és a nagyobb gyerek 20 éves volt kb. Utóbbi fogyatékos volt. Járni illetve beszélni sem tudott. Egy nap elvitte az anyja a fogovoshoz, mert nagy fájdalma volt ki kellett volna húzni valamelyik fogát. Mint mondtam nagyon szegények voltak, így tólókocsira se volt pénzük. Babakocsiban tolta a gyereket az anyja. Az orvoshoz a rendelőbe a hátán vitte be, mint ahogy a zsákot szokás. Az orvos olyan mocsok volt, hogy azt mondta ő ehhez nem nyúl hozzá, mert még megharapja. Vigye be a szájsebészetre mondta. (ami kb 50 km-es út és ugye kocsijuk sem volt.) Nem az ő gondja mondta a fogorvos. - Ezt végig látta az anyám, azt mondta sírva jött haza. Mert úgy megsajnálta. Ahogy látta hogy az a 20 éves gyerek az anyja hátán maga tehetetlenül néz és csak néz azt se tudja mi történik, mint egy baba.


Az akkori háziorvosunk viszont nagyon jó ember volt. Rengetegszer előfordult, hogy amikor vitték hozzá a gyereket kifizette neki a gyógyszereket. De mind ezt úgy hogy megmondta a gyógyszertárban, hogy ki ne mondják, hogy ő volt az aki rendezi a számlát. Nem akart érte köszönetet, hála könnyeket. Pár évvel később meghalt a gyerek. A temetés teljes költségét kifizette az orvos, de ezt is úgy, hogy ne árulják el a családnak, hogy ő volt. Tényleg egy nagyon rendes, kedves ember volt. Nem az a fösvény, aki nem hogy a pénzt, hanem a levegőt is sajnálja a másiktól.


Az orvos 2003 körül daganatos lett és 2005 előtt meghalt. - Ezt érdemelte? Van igazság a földön? Nagyon kevés az ilyen ember és mindig ŐK halnak meg. Nem kívánom senki halálát, de például az olyan embereknek, akik isten tudja mennyi pénzt sikkasztottak el és hány embert tettek tönkre vígan egy csepp gond nélkül élik életüket.


Azt mondják a jókat szereti a jóisten és ezért szólítja magához őket. - Ez mind szép és jó, de mivan ha nincs semmi?! Nem tudhatjuk. Vélemények? Hasonló történeteket is várok.



2015. okt. 11. 00:44
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Nem ilyen egyszerű a dolog. Mindenkinek a saját szemszögéből "jó" lehet a halál, nem tudhatod belül mit érezhetett. Nekem anyukám halt meg, lassan 3 éve, nagyon jó ember volt... Szerintem akkor jó meghalni, ha megtaláltad az értelmet az életedben, mert miután meghaltál, szerintem az emlékeid élnek tovább a lelkedben. A Mennyország nem egy hely, hanem egy állapot, valószínűleg csak az kerül oda, aki az életben is felfedezte a szépet s jót, helyesen cselekedett...

nem véletlenül van ez a földi élet- szerintem- meg kell tanulnia az embernek szeretni, s boldognak lenni. Elviselni azt a hatalmas szabadságot, amink van... Azért tart ott világ ahol, mert sok minden szabad. Isten nem avatkozik közbe, mert ő a Szeretet, s mindenkinek akar adni még egy esélyt. A szülő se bántja a gyermekét bármi rosszat is csinál, ha szereti őt...

Persze, lehet, hogy tévedek, de én így látom a dolgokat, s így magyarázom ezt a fennálló helyzetet.

2015. okt. 11. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Halálod után hazakerülsz, tapasztalsz, pihensz'n'getting ready for next life.

Minden életbeli dolog csak játék. Nem számít szenvedés s ki mikor hal meg csak egyén fejlődése.

2015. okt. 11. 01:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Mi lesz az emberekkel miután meghalnak?

Mi lenne?

Néhány méterrel lejjebb kerülnek,vízszintes helyzetbe.

A fentebb leírt történeted?

Hm....na,többek között ezért sem hiszek Istenben.

Ezért nem tudok hinni benne.

Lehet rosszul járok, miután leraknak pár méter mélyre a földbe...nem izgat.

Szép dolog a hit,ha emberek a hitüknek köszönhetően jobb életet élnek,jobb emberek,jobb emberré válnak.

Engem nem zavar,vallásszabadság van.

Részemről elég szkeptikus vagyok, egy több ezer éves mesével kapcsolatban....

Inkább hiszek emberekben,a családomban,barátokban.

Karma?

Valaki ne azért éljen jobb életet,hogy majd,valamikor ez és az legyen ezt és azt kapja...

Azért legyen EMBER,azért viselkedjen úgy másokkal,ahogy kell,éljen olyan életet,mert úgy gondolja,tudja, ez a helyes.

Nem minden gazdag ember fösvény, ezt azért tisztázzuk,ne általánosítsunk.

Én így gondolom, majd jönnek a.hívők,és ki leszek jól oktatva.

Alig várom.

2015. okt. 11. 04:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
mindenki meghal
2015. okt. 11. 04:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Egyrészről jó dolog a hit,mert adhat reményt.

A legsötétebb órákban nyújthat vígaszt, amikor minden veszni látszik,és az embernek valamiben hinnie kell,az ember nem tudja elfogadni a reménytelenséget,a tehetetlenséget.

Lehet egy vallásnak köszönhetően jó életet élni,lehet valaki jó ember,a hitnek köszönhetően, részemről kalapemelés.

Másrészről a vallással hülyére lehet venni,manipulálni,fanatizálni lehet, a vallás nevében sok mocsokságot elkövetni.

Na,ez a nem frankó.

Hány mélyen vallásos ember volt,van,és még lesz is a történelemben, akik sok rosszat elkövettek, és el fognak követni,aztán lehet gyónni, meg hányni a keresztet, meg térdre borulni.... stb.

Aztán minden oké.

Ez sem frankó.

Mindegy, erről lehetne értekezni elég sokat.

Lehet meg is fogjuk, meg is teszem, akár e kérdés alatt is.

2015. okt. 11. 04:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
*történelemben-jövőben
2015. okt. 11. 04:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Igen, kérdező, ez sajnos így van.

A törtető, mindenkin taposó emberek meg a legtovább élnek, pedig azokat kívánja a pokolra szinte mindenki.

És azok dobják el maguktól az életet könnyen, akik rengeteg jót tettek az emberekkel. Ezt sosem értettem.

Nekem is nagyon sok ilyen rokonom volt, akik nagyon jó emberek voltak, ők inkább a halált választották, mint a küzdelmet.

Viszont akikért meg nem nagyon rajongtunk, úgy vigyáztak magukra, és mindig-mindig csak a saját jólétüket kutatták, mással nem törődve.

2015. okt. 11. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim válasza:
Nem rosszból, de arra senki se gondol, hogy azért volt ennyire "jó" ember mert tudta, hogy baj van?
2015. okt. 11. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:

En nem gondolok erre.

Nem kell ahhoz bajnak lenni,hogy egy ember jo legyen. Ismerek ilyeneket.

2015. okt. 11. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Okold istent, ha ettől jobban alszol, de leőbb-utóbb mindenki meghal.
2015. okt. 11. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!