Van még remény? Mit tegyek?

Életem első emléke hogy apám kiolt a nyakamon egy csikket.Két éves voltam. Utána ahogy telt az idő jöttek a verések. A mai napig rengeteg heg van rajtam emiatt. Valamint a pszichológiai terror, bezártság. 13 éves koromban elváltak a szüleim, ekkor tudtam meg hogy apám oldaláról van egy féltestvérem. Reménysugárnak tűnt. Egy évig kerestem mire anyám közölte velem hogy már halott, vagy csak gépek tartják életben, magatehetetlen. Anyámmal a kapcsolatom teljesen elhidegült, talált magának új élettársat, általában külföldön vannak dolgozni, lakni, 1-2 hónapra járnak haza. 2 évig főleg egyedül laktam, egy rokon lakott még abban a lakásban, de még lakótársi viszonyt sem folytattunk, szóval mondhatni egyedül. Júniusban egyik napról a másikra megpróbált megfojtani. Emiatt nagyanyámékhoz költöztem, hasonló lakótársi se viszonyba. Volt egy párom aki segített átvészelni ezeket, én szó szerint a kés elé álltam érte. De elhagyott. Mint mindenki más. Nincs senkim. Nincs semmim. Fel akarom adni. Ezt már csak kíváncsiságból írom ki ide, lehet sokan csak világfájdalmas fiatalnak gondoltok, de nem érdekel. 17 éves férfi vagyok. Szóval ti mit láttok?